Színház, képzőművészet, mesejáték és római fesztivál az idei Csűrszínházi Napokon

Az előző évekhez képest újításokat tartalmaz a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház idei programja, amely május 29-én veszi kezdetét és augusztus 27-ig tart. A programban számos színházi előadás szerepel, de lesz képzőművészeti kiállítás, emlékest, évfordulós ünnepség, mesejáték, terménykiállítás, római fesztivál, amelyet negyedik alkalommal szerveznek meg, és profi büfé fog gondoskodni a vendégek ellátásáról.

Ahogy Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke elmondta, a 2016-os évadot úgy állították össze, hogy előbb elemezték a tavalyi és az azelőtti rendezvényeket, megnézték, melyek voltak a hiányosságok, melyek vonzották a legtöbb érdeklődőt, majd hozzáláttak a hosszadalmas és fáradságos egyeztetésekhez. Színházakkal, színészekkel, rendezőkkel, intézményekkel, egyesületekkel kellett elsősorban időpontot egyeztetni, a nyárádremetei polgármesteri hivatallal és önkormányzattal a hely kicsinosításáról tárgyalni, támogatókat szerezni, pályázni. Újdonság elsősorban, hogy a községi elöljárók ígéretük alapján rendbehozzák a Csűrszínház épületét, amelynek elkészül a hátsó csűrkapuja is, újrafestik a padokat, felújítják a bejárati kapukat és a kerítést, illetve, ami a leglátványosabb lesz, hogy az eddigi kaviccsal meghintett udvarra gyepszőnyeget helyeznek. Az ugyanis nagyon zavaró volt, amikor előadás közben valaki végigment a köves udvaron, mert behallatszott a nézőtérre. Ugyanakkor új fény- és hangtechnikával is gazdagodott a Csűrszínház.

Az idén van a 60. évfordulója annak, hogy a Székely Népi Együttes, a mai Maros Művészegyüttesnek az elődje megalakult. Egész évben ennek az évfordulónak dedikálják előadásaikat – mondta Barabás Attila, a művészegyüttes igazgatója. A csűrszínházi eseményeket is ehhez kapcsolják.  A május 29-i fellépésükkel a megalakulás mellett a 10 éve elhunyt Széllyes Sándorra emlékeznek, aki alapítója volt az egykori együttesnek, és mikházi születésű. Június 1-re, gyermeknapra a Fehérlófia című táncjátékkal készülnek a csűrszínházi színpadon fellépni a nyárádmenti iskolás gyerekek előtt.

A tulajdonképpeni Csűrszínházi Napokra július 24-26 között kerül sor. Ez alatt a három nap alatt öt színházi előadás szerepel műsoron a felső-nyárádmenti faluban:

a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Pozsgay Zsolt: Liselotte és a május című előadásával lép közönség elé,

a Budapesti Nemzeti Színház Tamási Áron Vitéz lélek című darabját hozza el,

a Yorick Stúdió közösen a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színházzal Neil Labute: Valami csajok, avagy egyszeröt című produkcióját adja elő,

a Gyulai Várszínház a Kaposvári Egyetemmel és a Budapesti Nemzeti Színházzal közösen Weöres Sándor: Pszyché című darabját játssza.

Mindezek előtt képzőművészeti kiállítás nyílik Madaras Sándor marosvásárhelyi idegsebész jóvoltából, aki saját gyűjteményéből Nagy Pál alkotásait állítja ki.

A Csűrszínházban mutatja be Hedry Mária: Tündér Míra című darabját a Spectrum Színház, amely Mikházán kezdte tevékenységét, mielőtt kőszínházzá alakult volna. Török Viola rendező elmondta, kortárs darabról van szó, amely illeszkedik a csűrszínházi hangulatba, és amelynek átértékeléséhez szabad kezet kapott a szerzőtől, hogy erdélyi szempontból, erdélyi szemmel nézhesse és láttathassa azt.

Július 22-én Szélyes Ferenc rendezésében, a Csűrszínházi Egyesület produkciójaként mutatják be Eric-Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok című darabját, a szereposztásban Szélyes Ferenccel és Nagy Istvánnal. Augusztus 6-án a TIFF, a VintageVelo Neumarkt és a Csűrszínházi Egyesület közös szervezésében magyar játékfilm-maratonra kerül sor, illetve augusztus 13-án negyedik alkalommal szervezi meg a Maros Megyei Múzeum a Római fesztivált. Pánczél Szilamér régész, a római kor kutatója elmondta, eredetileg három rendezvényt terveztek, de mivel a vártnál is jobban sikerült és egyre nagyobb a népszerűsége, nem állnak le, idén immár a negyedikre készülnek.

Az Artecotur Egyesület idén nyáron is megszervezi diákszínjátszó táborát augusztus 15. és 25. között, a csűrszínházi évadot pedig a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezetének a rendezvénye zárja augusztus 27-én. A gazdanap nem csupán a terményvásárnak, a szakmai beszélgetéseknek ad helyet, de a jelenlevő falvak néptánccsoportjai előadásainak is – számolt be a tervekről Vajda György újságíró, az Artecotur Egyesület vezetője, a Csűrszínházi Napok egyik szervezője.

Kapcsolódók

Kimaradt?