Iskola másként Marosvásárhelyen: színházba a padok helyett

A 2016-os Iskola másként program keretében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház április 18-22. között különleges, kizárólag csak ebben az intézményben lehetséges programokkal várja az érdeklődő tanulókat.

A rendkívüli iskolai programú héten műsoron szerepel a WANT című magyar, román és  angol nyelvű ifjúsági előadás, valamint a Liviu Rebreanu Társulat CAMPIONATUL DE IMPROVIZAŢIE című produkciója. Ezen kívül az érdeklődők betekintést nyerhetnek a színrevitel műhelytitkaiba az április 30-án a Tompa Miklós Társulat színrevitelében bemutatandó Lázár Ervin: A KISFIÚ MEG AZ OROSZLÁNOK című mesejáték próbáján.

Idén sem marad el a már hagyományos és nagy népszerűségnek örvendő kulisszajárás, melynek során a tanulók bejárhatják a közönség számára ismeretlen színházi helyszíneket, és jelmezparádé is lesz, melynek alkalmával megtapinthatják, sőt, magukra is ölthetik a különleges színpadi öltözeteket, tartozékokat, kalapokat, sisakokat.

Új programpontként kínálja az intézmény a VII-VIII. osztályoknak és középiskolásoknak ajánlott színházi tematikájú vetélkedőt, mely során 3-4 fős csapatok egy megadott űrlap kitöltésével bizonyíthatják színházi tájékozottságukat, a repertoár és az előadók iránti érdeklődésüket.

A programokban való részvétel előzetes egyeztetés alapján történik. Érdeklődni, jelentkezni a pr. titkárságon (telefon: 0372 758225) és a közönségszolgálati munkatársaknál lehet (telefon: 0743854707 és  0742 251647).

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?