Művészek a művészekért: erdélyi magyar színházak is bekapcsolódtak

Romániai magyar társulatok is bekapcsolódtak abba a kampányba, amelyet a Román Színházi Szövetség (UNITER) hirdetett meg immár tizenharmadik alkalommal. A kampány során bizonyos színházi előadásokat a segítségre szoruló színészek támogatásának céljából játszanak.

Az UNITER felhívására 10 bukaresti és 16 vidéki színház március hó folyamán műsorra tűzött egy-egy olyan előadást, melyeknek a bevétele a Színházi Szolidaritási Alapot fogja gyarapítani, amely alapot az egészségügyi és megélhetési gondokkal küzdő művészek megsegítésére hoztak létre. Az előadások alkalmával elhangzik Anatolij Vasziljev színházi rendező színházi világnapi üzenete.

A magyar társulatok közül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház vesz részt az akcióban.

A Művészek a művészekért kampány összes előadásának román nyelvű programja itt tekinthető meg.

A jegyeladásból, adományokból és szponzorálásból származó összegeket a következő számlára lehet utalni:

RO40RZBR0000060007801286, Raiffeisen Bank, Agenţia Piaţa Amzei, Bukarest.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?