Elmúlt az első 70 év – kezdődhet a következő 70

Egyhetes rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának első 70 évét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.  Az ünneplés lejártával a „következő hetven év” már el is kezdődött: a társulat egyszerre két előadás próbáit is elindította.

Március 10-16. között került sor AZ ELSŐ 70 ÉV címmel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szervezésében a színházalapítást idéző évfordulós rendezvénysorozatra, melynek során 9 színházi előadást, 9 kísérő rendezvényt, illetve folyamatosan nyitott intézményt kínált Thália hajléka az érdeklődőknek. A rendezvénysorozatra többek között Budapestről, Bukarestből, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Miskolcról is érkeztek színházi alkotók, írók, színészek, rendezők, tervezők, kritikusok, közéleti személyiségek.

Az ünnepségsorozat nyitánya Molnár Ferenc: Az üvegcipő című színművének bemutatója volt (rendező: Mohácsi János). A teltházas premier alkalmával nyújtották át a kiváló színésznőnek, Berekméri Katalinnak az egyik színházalapító emlékére elnevezett Kemény-díjat, amelyet a Bioeel kozmetikum- és gyógyszergyártó cég támogatásával hoztak létre.

 A színházalapítás 70 évvel ezelőtti mozzanatát felidéző tárlatnyitón emlékeztek az egykori alapítókra: Tompa Miklósra, báró Kemény Jánosra, Kovács Györgyre, de kiállítással tisztelegtek az utódok a valamikori műszaki munkatársak emléke előtt is. A kísérő rendezvényeken felmerült egy színházmúzeum megalakításának gondolata. A rendezvénysorozat különleges mozzanata volt a kopjafa-avatás és kegyeleti séta, amire a marosvásárhelyi felekezeti temetőkben került sor, és aminek alkalmával az intézmény kötelékében elhunyt, Marosvásárhelyen nyugvó művészek emléke előtt tisztelegtek a Tompa Miklós Társulat színészei, az elhunytak hozzátartozói. Az esti előadások, délelőtti és délutáni kísérőprogramokon kívül a színház ezúttal egy éjszakára is nyitva maradt, mely alkalommal este tíztől reggel hatig rendelkező próba civileknek, szakmai beszélgetések, zsonglőrködés, színházi kvíz, meseolvasás, festés, majd reggeli torna tartotta éberen a résztvevők népes táborát.

Az egy hetes rendezvénysorozat iránti érdeklődés igazolta a szervezők igyekezetét, mely a résztvevők számában is megmutatkozik: közel háromezer néző váltott jegyet.

A következő hetven év már el is kezdődött. A társulat egyszerre két előadás próbáit is elindította. Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok meseregényét Demény Péter alkalmazta színpadra. A zenés, cirkuszi artista elemekben is bővelkedő előadás Ruszuly Ervin és Keresztes Attila rendezésében kerül bemutatásra. És három évtized elteltével újra szülővárosában rendez Tompa Gábor. Samuel Beckett: A játszma vége című művének színrevitele az évad kiemelkedő eseményének ígérkezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?