Berlinale: a menekültekről szóló film nyerte az Arany Medvét

Az európai menekültválságról szóló Fuocoammare (Tűz a tengeren) című olasz-francia dokumentumfilm kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 66. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) szombaton.

Az olasz Gianfranco Rosi rendezése „elsöpörte” a zsűrit és képviseli mindazt, amiről a Berlinalénak 2016 februárjában szólnia kell – mondta a díjátadó gálán Meryl Streep amerikai színésznő, a nemzetközi zsűri elnöke. A Tűz a tengeren „a Berlinale szíve” – hangsúlyozta a háromszoros Oscar-díjas művész. Gianfranco Rosi kiemelte: elfogadhatatlan, hogy „a tengerbe kell veszniük tragédiák elől menekülő embereknek”. A rendező, miután átvette az elismerést, azt mondta: „ebben a pillanatban gondolatban mindazokkal vagyok, akiknek nem sikerült eljutniuk Lampedusára, a remény szigetére”.

Gianfranco Rosi legutóbbi munkájával, a Róma körüli autópálya mellett élő emberekről szóló Sacro GRA című dokumentumfilmmel 2013-ban a velencei filmfesztiválon elnyerte a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlánt. Új filmjéhez egy éven keresztül követte az Olaszországhoz tartozó, Tunézia és Szicília között nagyjából félúton fekvő sziget életét és a menekülteket mentő olasz parti őrség munkáját, amelyet az első kritikák szerint szívszorító és lélegzetelállító felvételekkel mutat be. A film elnyerte a Berlinale ökumenikus zsűrijének díját is.

A rendező a díjátadó gála után tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem akart „politikai filmet” készíteni és alkotása nem „politikai állásfoglalás”, de amikor a Lampedusán, „Európa kapujában” meglátta a tengeren az első menekültekkel zsúfolt, hánykolódó, rozzant hajót, tudta, hogy meg kell mutatnia azt a „borzasztó tragédiát”, amely a Földközi-tengeren „nap mint nap” megismétlődik.

Oscar-díjas rendezőjé az Ezüst Medve

A zsűri nagydíjával – egy Ezüst Medvével – a többi között a Senkiföldje című Oscar-díjas alkotásáról ismert bosnyák rendező, Danis Tanovic Smrt u Sarajevu (Halál Szarajevóban) című filmjét tüntették ki. A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét a francia Mia Hansen-Loeve kapta L’avenir (A jövő) című filmjéért. A legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét Thomas Vinterberg dán rendező Kollektivet (A kommuna) című filmjének egyik főszereplője, Trine Dryrholm kapta meg. A legjobb férfi alakítás díját az Inhebbek Hedi című tunéziai versenyfilm főszereplője, Majd Mastoura vehette át.

A legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét a Zjednoczone Stany Milosci (A szerelem egyesült állama) cím lengyel film rendező-forgatókönyvírójának, Tomasz Wasilewskinek ítélte oda a zsűri. A fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjjal egy 482 perces fekete-fehér filmet, Lav Diaz fülöp-szigeteki rendező Hele Sa Hiwagang Hapis (Altatódal a szomorú misztériumnak) című munkáját tüntették ki. Ezt az elismerést évről évre olyan filmek kapják meg, amelyek a mindenkori zsűri szerint új távlatokat nyitnak a filmművészetben.

A valamely alkotói területen – zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka – mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüst Medvét a Chang Jiang Tu (Keresztáram) című kínai film operatőre, Mark Lee Ping-Bing kapta. A vezető filmszemlék közül az aktuális társadalmi kérdésekre leginkább nyitott Berlinale egyik fő témája az európai menekültválság volt az idén. A Tűz a tengeren sikere mellett több más díj is ezt jelzi. Például a legjobb elsőfilm 50 ezer euróval járó különdíjával az Inhebbek Hedit – Mohamed Ben Attia rendezését – tüntették ki, amely egy kényszerházasság elől menekülő fiatalember történetét beszéli el.

A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, és a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. A 11 napos szemlén 77 országból 436 filmet mutattak be, köztük két magyar alkotást, Bucsi Réka LOVE című rajzanimációs rövidfilmjét és Fliegauf Bence Liliom ösvény című munkáját. Az utolsó nap csak a közönségé: vasárnap a fesztivál helyszínein még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?