HátraArc – a Saul fia című film portréi Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön a Kép évében két kiemelkedő kulturális rendezvényt nyitnak meg egy nap különbséggel. A 2016. február 19-én, pénteken, 19 órától rajtoló HátraArc című kiállítás, mely a Saul fia című filmből készült portrékat kínálja a Székely Nemzeti Múzeumban, kéz a kézben jár a Kép éve nyitórendezvényével, a nemzetközi rangú Sylvia Plachy fotográfus kiállításával, amelynek megnyitójára február 20-án kerül sor az Erdélyi Művészeti Központban. 

Szembenézni a halállal?

A Kép éve nagyszabású rendezvényeinek sorát gazdagítja a február 19-én megnyíló HátraArc nevet viselő tárlat, amely szinte életnagyságú portrékon mutatja be a Saul fia film harmincegy szereplőjét. Hermann Ildi fotográfus a forgatás alatt Nemes Jeles László rendező és Erdély Mátyás operatőr koncepciója alapján készített portrékat a szereplőkről – a nemzetközi színészgárdáról csakúgy, mint a statisztákról. Mintha egy színház előcsarnokában kifüggesztett társulati portréfotókat látnánk, ám e találkozásban erőteljes szembesítés van: a tekintetek és szemek tükrében a mindenkori ember néz vissza ránk. Az ember, aki fél, ugyanakkor az elmúlás előtti kinagyított pillanatokban is képes tanítani bennünket valamire. Ilyen értelemben a fotográfus képei nemcsak a halálraítéltek borzalmairól, az élet végességéről szólnak. Mintha a Játék évének zárókiállításán lennénk, színész és szerep különös kettőssége köszön vissza a Kép éve eseményén is. A film portréi szintén a köztes időben készültek: a színészeken még látjuk filmbeli énjüket, de már ők maguk néznek bele a fényképezőgépbe.

Az arcvonások mellett jut idő a kosztümök tanulmányozására is, az élethűen megszaggatott inggallérok, a viseltes zakók és felöltők, az agyonhordottságot tükröző rabruhák részleteiben megfigyelhetőek, és mutatják a film jelmezeiről gondoskodó Szűcs Edit alapos munkáját.

A Magyar Fotográfus Ház fontos projekt hozott létre

A kiállítás a forgatás alatt készült portrék, az archív felvételek és az eredeti szövegrészletek egységbe rendezésével direkt módon és áttételesen is reflektál a filmre – tudtuk meg Csizek Gabriella kurátortól. A fotók ugyanolyan 35 mm-es nyersanyagra készültek, mint amire a filmet forgatták, az archív felvételek negatívjai az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeumból valók, az egyik terem falán pedig azokból a szövegekből olvashatók majd részletek, amelyeket a foglyok és sonderkommandósok írtak és rejtettek el.

Hermann Ildi a kortárs fotográfia élvonalába tartozó fiatal művész, kinek szakmai tevékenységét a kezdetektől meghatározza a standfotózás. Olyan rendezők mellett dolgozott filmforgatásokon, mint Alberto Negrin, Bogdán Árpád, Csáki László vagy Peter Greenaway.

A Kép éve során átadásra kerülő Művész Mozi megnyitójára a legjobb külföldi film kategóriájában Oscar-díjra jelölt Saul fiátt tervezik elhívni a szervezők. Az már csak az egybeesések játéka, hogy éppen a HátraArc kiállítás sepsiszentgyörgyi ittléte alatt derül majd ki, hogy a film elnyerte-e a rangos trófeát.

A rendhagyó kiállításnak a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia- és a Lovag Terme ad otthont. A február 19-ei megnyitón Hermann Ildi szerző és Csizek Gabriella kurátor is jelen lesznek. A tárlat március 13-ig látogathatják, keddtől péntekig 9 órától 16 óráig, szombaton és vasárnap 9 órától 14 óráig.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?