Tavaszi kislemezre koncentrál a Legszebb Erdélyi Dalt szerző együttes

Első ízben választottak Legszebb Erdélyi Magyar Dal-t a tavaly Kolozsváron. A 2015-ös cím birtokosa a Bagossy Brothers Company Elviszlek című száma lett. A gyergyószentmiklósi csapatról Tatár Attila (Ata), az együttes tagja mesélt a Maszolnak. A BBC becenévre hallgató zenekar hétfőn már nekilátott a tavaszra várható kislemezük munkálatainak.

Noha az együttes csak két éve alakult, semmiképpen nem kezdő zenekar a Bagossy Brothers Company: mind zenéltek már, részben együtt is. Annyira népszerűek első perctől, mintha már egy évtizede velük bulizna Erdély. A Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2015. szeptember végén lezárult pályázatára 23 zenekar 46 dala érkezett be, ebből választotta ki a zsűri – André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető – a legjobb hat dalt: a cím nyertese közülük a BBC Elviszlek című dala lett. Tatár Atát a csapatról, létmódjukról, műhelytitkairól és terveikről kérdeztük.

 

Fergeteges két évnek látszik, ami mögöttetek van. 2013-ban alakultatok, de 2014 már 70 helyszínes koncertkörutat hozott, tavaly megjelent az első lemezetek is, és Erdély legismertebb magyar zenekarának tartanak benneteket. Visszatekintve, milyen próbákat álltatok ki?

Az elmúlt két és fél év sikerei mögött nagyon sok munka áll. Úgy gondolom, hogy nem tartanánk itt, ha nem tudatosan és őszintén tettünk volna meg minden egyes lépést. Az első koncertek nagyon jól sikerültek, így amint terjedt a hírünk, egyre több felkérés érkezett hazai és magyarországi rendezvényekre, ahol hozni kellett azt a szintet, amiről a szervezők hallottak és elvártak tőlünk. Talán ezek voltak a próbatételek. A lemez elkészítése és megjelenése szintén nem volt zökkenőmentes. Sokat tanultunk az első lemez felvételei alatt és után. Az, hogy Erdély legismertebb zenekarának tartanak, nagy öröm számunkra, és a népszerűségünk a dalaink mellett a közönségünknek is köszönhető. Szuper az itthoni közönség, mellettünk állnak a kezdetektől.

2015-ben A BBC-jé lett az év legjobb erdélyi dala az év végi kolozsvári megmérettetésen. Hogyan éltétek meg, milyen érzés volt közben a versenytársakkal ott lenni?

Örülünk, hogy mi lehetünk ennek a címnek az első kitüntetettjei, reméljük, hogy sok erdélyi magyar dal elnyeri majd ezt a címet. A díjátadón sajnos nem tudtunk részt venni, épp Magyarországról utaztunk hazafele és körülbelül Nagyváradon jártunk, amikor megtudtuk az eredményt.

Mi történt veletek az eredményhirdetés után? Milyen lehetőségeket hozott az együttesnek a díj?

A legnagyobb dolog az a közel egy hétig tartó nyilvánosság volt, hiszen mindenhol lejött erről egy cikk és rengetegen osztották meg a dalt a közösségi oldalakon. Ennek következtében szélesebb körben is megismerhették a dalunkat.

Karácsonykor „akusztikus” körúton vettetek részt. Mit tapasztaltatok, mi volt a visszajelzés?

Októberben felléptünk az Mr2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorában, amelyhez egy átdolgozott, akusztikus műsort készítettünk. A dalaink nagy részét átgondoltunk, újrahangszereltük, és így létrejött egy izgalmas, új dolog, ami elsősorban művelődési házas, ülős, tapsolós jellegű. Ezt a műsort szerettük volna elvinni a székelyföldi közönséghez is az ünnepi időszakban. A visszajelzések mindegyik helyszínen rendkívül jók voltak.

Mi volt a 2015-ös év legnagyobb élménye számotokra? És a legnehezebb feladat?

Több élményt is ki tudnék emelni, amelyek elsősorban élő koncertekhez kapcsolódnak. A tavalyi Tusványos, a Vásárhelyi Forgatag, a Budapest Park, vagy az Akváriumos koncertjeink különlegesek voltak számunkra, de például a gyergyói Akusztik koncertünk is nagy meglepetés volt, teltház feletti számú, állva tapsoló, hazai közönséggel. Az egyik legnehezebb feladatunk talán pont az Mr2 Akusztik felvétele volt, hiszen egy szűk közönségnek kellett játszanunk, de ugyanakkor felvétel is készült az anyagból. Koncentrációigényes volt odafigyelni a közönségre és a felvételre is egyaránt.

Műhelytitkokról: hogyan írjátok a dalaitokat? Hogyan születnek meg, és hogyan építitek fel?

A dalokat minden esetben Bagossy Norbi írja, a dalszöveget és az alapdallamot is. Ezt aztán meghallgatjuk, és ha mindenkinek tetszik, akkor kezdünk vele dolgozni, hangszerelni. A hangszerelés ötletgazdája elsősorban Bagossy Laci, de ennél a fázisnál már mindannyian vitatkozunk (mosolyog). Kozma Zsombi feladata általában a vokál szólamok kidolgozása, aztán összepróbáljuk.

Első pillanattól kezdve ott voltatok a nagymédiában, otthonosan mozogtatok a legnagyobb stúdiókban is, és folyamatosan hallani rólatok, könnyedén kommunikáltok. A médiaszereplésekért van külön felelős köztetek, vagy röpít benneteket a rokonszenv-hullám?

A zenekar itthoni menedzsmentje az én reszortom az első időktől kezdve. Én tartom a kapcsolatot a koncertszervezőkkel, és a médiaszereplések nagy részében is nekem jut a szóvivő szerepe, de leggyakrabban Norbival együtt szerepelünk. A médiajelenlét elsősorban organikusan szerveződik, valószínűleg, ahogy te fogalmaztad, a rokonszenv és az ismertség alapján. Csapatként dolgozunk, mindenkinek megvan a szerepe és a feladata. Amit tudunk, elintézünk házon belül. A magyarországi koncerteket és médiaszerepléseket viszont már nem mi, hanem a magyar menedzsmentünk szervezi, természetesen napi kapcsolatban vagyunk és mindent átbeszélünk közösen.

Gyergyószentmiklóson álltatok össze, és a zenekar minden tagja gyergyói. Ez így is fog maradni, vagy terveztek váltást? Mit jelent számotokra Gyergyó?

A zenekar tagjai gyergyóiak és nem tervezünk ebben váltást. Reméljük, mindig ez a felállás marad és elköltözni sem tervezünk, szeretünk itthon élni. Amennyiben a magyarországi felkérések száma nőni fog a nyári fesztiválidőszakban, akkor valószínűleg ki fogunk költözni egy-két hónapra, de a bázist nem szeretnénk megváltoztatni.

Minek az éve lesz számotokra a 2016?

Remélhetőleg a magyarországi jelenlétünk erősödésének éve lesz. Már most le van kötve néhány izgalmas helyszín és rendezvény, de reméljük, ugyanúgy jelen leszünk az itthoni zenei rendezvényeken is. Emellett dolgozunk a tavasszal megjelenő kislemezünkön és videoklipeken.

Koncert-naptáratokról mit lehet tudni már?

Tucatnyi koncertünk van már lekötve, itthon, Magyarországon, és úgy néz ki, hogy a Felvidéken is. Emellett jó pár koncert van szervezési stádiumban. Nem fogunk unatkozni, sokat fogunk utazni idén, az már biztos.

Mit ígértek a hallgatóknak, rajongóknak: mi újat fognak kapni tőletek?

Az előző kérdésnél már említettem, hogy tavasszal jelentkezünk egy négydalos kislemezzel és egy ehhez készülő videoklippel. Ezeket a dalokat már ismerheti az itthoni közönség a koncertekről. Jövő héttől elkezdődnek a próbák és két új dalt szeretnénk kidolgozni, hogy a nyári koncerteken ezekkel frissítsük a repertoárt.

 

A zenekar 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő tagokból. Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. A zenekar nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Ata (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).
Hét saját szerzeményt tartalmazó kislemezük 2013 decemberében készült el „Ha rólad szólna” címmel. 2014 novemberében a zenekar rögzítette első nagylemezének anyagát. Legnépszerűbb dalaik rendszeresen hallhatóak az erdélyi és a magyarországi rádiókban. A 2014-es esztendőben több mint 70 élő koncertet adott a Bagossy Brothers Company erdélyi és magyarországi helyszíneken, állandó szereplője volt a legfontosabb erdélyi zenei rendezvényeknek, fesztiváloknak, de meghívást kapott a Kapolcsi Művészetek Völgyébe és a Csabai Kolbászfesztiválra is.  2015 márciusában megjelent a zenekar első nagylemeze, az „Elviszlek”, mely az első héten már vezette a Deezer romániai-, és magyarországi toplistáit.

 

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?