A klasszikus zene fekete bőrű szereplőire hívja fel a figyelmet egy amerikai fesztivál

A dél-karolinai Charleston városában komolyzenei fesztivált rendeznek „A zene színe" címmel, a rendezvénysorozat az afroamerikai művészek teljesítményét emeli ki.

Marion Daniel karmester azt szeretné, ha ez a fesztivál is hozzájárulna a zene színének megváltozásához - fogalmazott a CBS televíziónak adott interjújában. A karmester szerint ugyanis az afroamerikai művészek a dzsessz és a hip-hop világába „vonulnak vissza", és sokakban az a képzet alakult ki, hogy fekete bőrű művészek azért nem szerepelnek komolyzenei koncerteken, mert kevésbé tehetségesek. „Ez sztereotípia, nem így van, rengetegen vagyunk, akik a klasszikus zenében is jeleskedünk" - mondta a karmester, maga is fekete bőrű művész.

A mostani fesztiválon elsősorban afroamerikai művészek lépnek fel, s a komponisták közül is teret adnak afroamerikai alkotóknak, köztük például Adolphus Hailstork műveinek. Hailstork „Templom utcai szerenád" című művét egyébként most éppen annak a történelmi templomnak a szomszédságában adják elő, ahol az idén júniusban egy amerikai fehérbőrű merénylő tüzet nyitott, és kilenc embert lemészárolt.

Kimaradt?