Kolozsvár: színházi táblaavató, húsz év késéssel


-A A+

Húsz év késéssel avatták fel a kolozsvári Farkas utcában, az első magyar kőszínház helyén azt az emléktáblát, amelyet eredetileg a kolozsvári magyar színjátszás 200-ik évfordulója alkalmából, 1992 decemberében szeretett volna köztérre helyezni a színház vezetősége.tablasokan

Az emléktábla azt az, 1792 december 17-ei momentumot teszi halhatatlanná, amikor Kótsi Patkó János megalapította az első hivatásos magyar színtársulatot. Kőszínházuk a Farkas utcában, a mai Filharmónia épülete helyén állt, amely most a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tulajdona, ezért Tompa Gábor színházigazgató külön köszönetet mondott az egyetem vezetőségének, amiért hozzájárult az emléktábla elhelyezéséhez.tablaleplezes1

tablalep2

tablaleplezes3

Ezen a helyen kőszínház állt, a magyar színjátszás első állandó erdélyi otthona. E tábla állíttatott 1992-ben, a "színész köztársaság" megalapításának 200. évfordulóján. Ez az szöveg áll három nyelven (románul, magyarul és németül) a táblán, amely alá utólag belefaragták: Felavatva: 2012.tablaszoveg

A tábla Gheorghe Funar városvezetése idején nem kerülhetett ki a neki szánt helyre, ezért mostanig a Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában várta a jobb időket.tablakozonseg

tablavatas

tablakoszoruzas

tablakoszoruzas2

"Itt én csak helyettes vagyok, valójában Senkálszky Endre színművészé, Európa talán legidősebb aktív színészéé lenne a feladat, hogy ezt a táblát leleplezze, hisz ő 75 éve társulatunk tagja, és számos színész- és rendezőgenerációt köt össze. De ő objektív okokból nem lehet jelen" – mondta Tompa Gábor. A színházigazgató hozzátette, noha ezzel az emléktáblával a múlt felé fordulnak, valójában senki nem tudja, milyen is lehetett egy színházi előadás mondjuk a 19-ik században, hisz a színház szépsége és tragédiája éppen abban rejlik, hogy minden előadás egyedi, megismételhetetlen, és amikor legördül a függöny, megszűnik a mű is. "Azok a rendezők és színházigazgatók, akik előtt fejet hajtunk, mert maradandót alkottak – mint E. Kovács Gyula, a Shakespeare-i drámaciklus bemutatásának kezdeményezője, Janovics Jenő, az első magyar filmstúdió alapítója, vagy Harag György, Európa-szerte elismert rendező – éppen újító szellemükkel tudták a leghaladóbb színházak sorában megőrzini ezt a társulatot" – mondta Tompa.tablatompa

tablahm

Az emléktáblát a színház egykori és jelenlegi igazgatója – Kötő József és Tompa Gábor – együtt leplezte le, majd koszorút helyezett el a 22O éves színjátszás emlékére a társulat képviseletében Visky András művészeti aligazgató és Albert Csilla színművésznő, Magdó János, Magyarország főkonzulja, a városi és megyei RMDSZ képviselői, a polgármesteri hivatal nevében Horváth Anna, a történelmi kulturális egyesületek nevében pedig Dáné Tibor EMKE- és Sipos Gábor EME- elnök.

Az emléktábla Starmüller Géza képzőművész munkája.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X