Az összes színész fellép a szatmári pénteki bemutatón

A Kurázsi mama és gyermekei című darabot mutatja be pénteken a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, amelynek valamennyi színésze fellép Bertolt Brecht klasszikussá vált művében.

A színház vezetősége csütörtökön, a bemutató előtt egy nappal számolt be sajtótájékoztatón a próbafolyamatról. Bessenyei István művészeti igazgató szerint ez a darab azért esemény a szatmári színház életében, mert Brechtet legutóbb több mint tíz évvel ezelőtt játszottak, akkor a Kaukázusi krétakör szerepelt műsoron.bessenyei be

"Nagy kihívás Brecht műveit bemutatni, de megéri a fáradságot, hiszen a szerző drámaíróként és színházi szakemberként is mérföldkőnek számít a színháztörténetben" - jegyezte meg.

Az előadást Vargyas Márta állítja színpadra egy fiatal stábbal. A díszletet Dobre-Kóthay Judit, a jelmezeket Szabó Anna tervezte, a koreográfiát Gabriela Tanase jegyzi, a dramaturg Bessenyei Gedő István.

A művészeti igazgató szerint azért is választották ennek a műnek a bemutatását, hogy erősítse a társulat csapatszellemét, hiszen az elmúlt időszakban számos fiatal színész szerződött a szatmári színházhoz.

A főszerepet Lőrincz Ágnes színművész alakítja. Bessenyei István örömét fejezte ki, hogy sikerült az évad elejétől Marosvásárhelyre szerződött Lőrincz Ágnest visszahívni erre a szerepre, hiszen - mint mondta - Erdélyben nincs sok színész, aki képes lenne ezt a feladatot olyan színvonalon megoldani, ahogy ő teszi.kurazsi 05

Stier Péter ügyvezető igazgató szerint a darab gondolkodó közönséget igényel, ezért nem könnyű feladat Brechtet olvasni, játszani vagy nézni. "A szerző a gondolkodásunkat akarja megcélozni, arra akar rábírni, hogy szembesüljünk tetteinkkel, és azok következményeivel" – jelentette ki.

Kimaradt?