Műkedvelő néptáncegyüttesek találkozója Székelyudvarhelyen

Idén Székelyudvarhely adott otthont az Erdélyi Néptánc Antológia Gálaműsorának a városi Művelődési Házban. A teltházas rendezvényt a Romániai Magyar Néptánc Egyesület közösen szervezte a házigazda Udvarhely Néptáncműhellyel.

A csoportok tavasszal jelentkeztek koreográfiáikkal a megmérettetésre, amelyek közül a szakmai zsűri gyermek- és felnőtt kategóriákban választotta ki a Gálaműsor meghívottjait. Az előválogatás során kapott tanácsok, megjegyzések alapján az együttesek tovább készülhettek, hogy koreográfiáik még kidolgozottabbak, még látványosabbak, még jobbak legyenek. A találkozóra hét együttes kapott meghívást, a két kategóriában. A gyermekegyüttesek sorában láthattuk a Kis-Kikerics Néptáncegyüttest Segesvárról, az Urusos Néptáncegyüttest Oroszhegyről, valamint a Berekenye Néptáncegyüttest Szilágycsehről. A felnőtt kategóriába a Kincseresők Néptáncegyüttes érkezett Sepsiszentgyörgyről, a Perkő Néptáncegyüttes Kézdiszentlélekről, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes és a Szarkaláb Néptáncegyüttes Kolozsvárról.

A fellépő együttesek és a csíkszeredai Kedves zenekar már a délelőtti órákban birtokba vették a színpadot és sorban készültek a délutáni megmérettetésre, ahol aztán a legtöbbet kihozva magukból, egy igen színvonalas előadáson, felejthetetlen hangulatot teremtettek. 

A Gálaműsort követően a négytagú szakmai zsűri ezúttal is hasznos tanácsokkal látta el az együtteseket. A zsűri tagjai Polgár Emília hivatásos táncos; Dr. Kiskamoni-Szalay Zoltán zeneszerző, népzenekutató és egyetemi docens; László Csaba koreográfus és együttesvezető; illetve Benő Barna Zsolt hivatásos táncos, koreográfus és együttesvezető voltak.

A Gálaesten szerzett tapasztalatok és a kiértékelőn elhangzottak segíthetik az együttesek jövőbeni munkáját, valamint a táncosok egyéni fejlődését is, hiszen a rendezvény egyik célja éppen az, hogy az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek koreográfiái minél színvonalasabbak legyenek.

A rendezvény elengedhetetlen programja, a vacsora utáni táncház, ezúttal is kíváló hangulatban zajlott. A kicsik és nagyok együtt táncoltak, az egész nap szolgálatban álló Kedves zenekar pedig fáradthatatlanul muzsikált.

A Gálaműsoron készült fényképek megtekinthetők a Romániai Magyar Néptánc Egyesület honlapján. Jövő évben tizedik alkalommal kerül megszervezésre az Erdélyi Néptánc Antológia, melyre a szervezők jubileumi kiadással készülnek.

A rendezvény létrejöttét a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, illetve a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Kimaradt?