banner_MpsidwSE_970x250_Haromszek.jpg
banner_3lV7MYIa_300X250_Haromszek.jpg

Csíkszeredába költözik az Osonó Színházműhely egyik projektje

Sepsiszentgyörgyön nem kapott támogatást a város egyik legismertebb alternatív színházműhelye, az Osonó ezért egyik projektjét Csíkszeredába költözteti, tájékoztatta lapunkat Fazakas Misi. A társulat vezetője arról számolt be, hogy az elmúlt évadban kezdeményezett iskolatermi projekttel – az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadással – pályáztak a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnál, de annak ifjúsági bizottsága nem támogatta a román és magyar fiatalok személyes történeteit feldolgozó előadás létrejöttét.

Az egyébként önfenntartó Osonó Színházműhely emiatt úgy döntött: az iskolaprojektet ezentúl Csíkszeredában hozza létre helybéli román fiatalok közreműködésével. Az első előadásra november 15-én, vasárnap délután 4 órakor kerül sor az Octavian Goga Nemzeti Kollégiumban, amelyet egy háromhetes erdélyi, kárpátaljai és magyarországi turné követ.

A Fazakas Misi által rendezett előadás kilenc városban összesen 22 alkalommal lesz látható, többek között a budapesti Katona József Színházban is. A turné befejezése után, decemberben kerül sor a csíkszeredai iskolaprojektre, amikor az előadások mindenikét beszélgetés és interaktív foglalkozás követi az adott témáról.

Az Osonó Színházműhely vezetője emlékeztetett, hogy a júniusi, sepsiszentgyörgyi bemutatója után 16 alkalommal láthatta a közönség az előadást, amely nagy sikernek örvendett, és beigazolta, hogy ez a kétnyelvű, többféle színházi formát felhasználó produkció egy szükséges párbeszéd beindítására alkalmas, ahol a román és magyar nézők bátorságot kaphatnak ahhoz, hogy beszéljenek mindarról, amiről eddig hallgattak.

A produkció azt a törekvést erősíti meg, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni, a színházművészet és színházi kultúra játékos szellemében – fogalmazta meg korábban Fazakas Misi. „Aki belép az előadás játékterébe, kitépi utána a tankönyvekből a románok és magyarok viszonyáról szóló, közhelyektől és előítéletektől hemzsegő lapokat” – hangsúlyozzák a sepsiszentgyörgyi alkotók.

A produkció elutasítja, hogy meghatározható legyen. Nem dokumentumszínház, bár az előadás kiindulópontját a magyar és román fiatalok egyéni tapasztalatai képezik. Nem fórumszínház, bár az osonós és a csíkszeredai román fiatalok vallomásai megbolygatják a nézőket, arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a játékban saját történéseikkel és rádöbbenéseikkel.

A projekt folytatásában az Osonó Színházműhely támogatója a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány, partnere a Kovászna Megyei Művelődési Központ.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?