Beethoven és popslágerek: rajtol a Sárik Péter Trió erdélyi turnéja

Szatmárnémetiben rajtol hétfő este a Jazzkívánságműsor 2. album erdélyi turnéja, mely során a Sárik Péter Trió kedvenc slágerek jazzfeldolgozásait hozza el hat városba: Szatmár mellett Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, Csíkszeredába, Székelyudvarhelyre és Sepsiszentgyörgyre is. Hallható lesz Beethoven-feldolgozásaikból is, Sepsiszentgyörgyön pedig workshopot is tartanak. 

A Sárik Péter Trió hétfő este az elmúlt évtized pop-slágerei jazz-feldolgozásainak aranylemeze, a Jazzkívánságműsor 2. albumuk dalait játssza Szatmárnémetiben Micheller Myrtill énekesnővel. A turné által érintett hat városban azonban több érdekesség is kíséri a neves jazz-zenekar fellépését.

Egyrészt már hagyomány, hogy az erdélyi turnéik során, a koncertek mellett mesterkurzusokat és bemutatókat is tartanak. Idén Sepsiszentgyörgyön lesz zenei workshop, október 31-én. A további részletekről a kétszeres Fonogram-díjas zongorista-zeneszerzőt kérdeztük, az Erdélybe indulás előtti órában.

 „A Jazzkívánságműsor és a Beethoven projekt most a két zászlóshajónk, és büszkén mutatjuk be végre az erdélyi közönségnek. Én Erdélybe hazamegyek, így még sokkal izgatottabb vagyok” – mondta a Maszolnak Sárik Péter.

A szentgyörgyi workshoppal kapcsolatosan elmondta, a helyszínválasztást a véletlen adta, a péntek esti szentgyörgyi koncert – így, a szombat délelőtti időpontra szeretettel várják a zenészeket és érdeklődőket. A workshopuk jellegéről úgy gondolja, hogy bármilyen tankönyvnél, vagy előadásnál többet ér a gyakorlat - ez a Sárik Péter Trió esetében a közös zenélést jelenti. „A mi mesterkurzusainkon nincsenek hosszú elméleti fejtegetések, egyszerűen elkezdünk együtt játszani, és a jelenlévő tanítványok a zenén keresztül tudják megérezni a lényeget, azt, ami szavakkal nehezen elmondható, szinte csak megérezni lehet” - mondta. Emellett, természetesen, minden felmerülő kérdésre megpróbálnak választ adni, és kijavítják azokat a hibákat, amit hallanak és látnak.

Mint összefoglalta: a legfőbb cél az, hogy a résztvevők önbizalmát növeljék azáltal, hogy felszabadítják őket, illetve kihozzák belőlük azokat a dolgokat, amiről még ők sem tudták, hogy bennük van. „A legnagyobb élmény, mikor két óra elteltével, olybá tűnik, mintha 4-5 évet fejlődött volna valaki, csupán attól, hogy lehet, hogy életében először, igazán felszabadultan tudott játszani.” – mondta Sárik Péter.

Csíkszeredában a helyszínválasztásuk merőben új: mivel már a nyári, Luiza Zannal közös koncertjükön is kicsinek bizonyult az eddigi törzshely, legalább százan kiszorultak, így a koncert ezúttal a nemrégiben Csíki Játékszínnek kezelésbe adott, felújított egykori mozi épületben, a Csíki Moziban lesz.

A szombati, utolsó koncertnapon, a turné plusz helyszíni meglepetése lesz Székelyudvarhelyen, hogy helyi zenészek is bekapcsolódnak a Beethoven műveinek jazz-feldolgozását bemutató koncertbe – tudtuk meg Sárik Pétertől.

A Sárik Péter Trió erdélyi turnéjának programja

Október 26., Szatmárnémeti  - GM Zamfirescu Művelődési Központ, 19.00

Október 27., Marosvásárhely - Jazz & Blues Club, 20.00

Október 28., Kolozsvár - Kolozsvári Színház, 20.00

Október 29., Csíkszereda - Csíki Mozi 19.00

Október 30., Sepsiszentgyörgy - Hostel, 22.00

Október 31., Workshop. Sepsiszentgyörgy - Hostel, 11.00

Október 31., Székelyudvarhely - Dupla koncert. Polgármesteri Hivatal: Beethoven művek jazz feldolgozásai, 18.00

G-Cafe: Jazzkívánságműsor, 22.00

Kapcsolódók

Kimaradt?