Domokos Géza szellemiségét elevenítették fel

Marosvásárhelyen az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében az öt éve elhunyt Domokos Gézára, a Kriterion alapító-főszerkesztőjére, az íróra, közéleti személyiségre, politikusra, magánemberre emlékeztek szerde este a Domokos Géza Egyesület szervezésében. A tanácsteremben Domokos Géza egykori osztálytársai közül is jelen voltak néhányan, illetve azok, akik személyesen ismerték, vagy akik csak olvastak tőle, de nem volt szerencséjük megismerkedni vele.

Az asztalon azokból a kötetekből volt látható néhány, amelyet az egykori Kriterion Könyvkiadó jelentetett meg: szépirodalmi művek, világirodalom, néprajz, tudományos mű, történelem, művészeti album, Forrás-, Horizont-, Téka-sorozat, illetve Domokos Géza utolsó kötetei, a saját visszaemlékezéseit tartalmazó könyvek.domokosgeza emlekest spielmann domokos palpiroska ae

Pál Piroska újságíró kérdéseire Spielmann Sebestyén Mihály író, történész, illetve Domokos Péter, Domokos Géza fia válaszoltak, fölelevenítve a Kriterion főszerkesztőjének alakját, a közéleti személyiséget, a magánembert, családapát és barátot.

Személyes élményekről meséltek a megkérdezettek, arról, hogy milyen volt az a bukaresti szerkesztőség, ahol Domokos Géza dolgozott, aki “ékként ékelődött be a szocialista művelődéspolitikába” – ahogy Spielmann fogalmazott. Olyan írók, történészek, irodalomtörténészek közölhettek ott, akik korábban tiltólistán szerepeltek, akik nevét nem volt szabad kinyomtatni azelőtt.

Szó esett a cenzúráról, arról, hogy a cenzor soha nem egy arctalan lény volt, hanem egy személy, akivel lehetett kapcsolatot ápolni, akinek voltak rossza napjai, vagy jó hangulatai, amikor a szemfüles szerkesztőség-vezető tudta, hogy mit lehet, vagy mit nem eléje tenni. Ha valamiről tudnivaló volt: nincs esélye arra, hogy megjelenjen, félretették, várva egy jobb pillanatra.domokosgeza emlekest kozonseg ae

Az emlékesten elhangzott az is, hogy a Kriterion Könyvkiadó olyan igényes kiadványokat jelentetett meg, külalak és tartalom szempontjából is, hogy arra a magyarországi kiadók, illetve átlagolvasók is felfigyeltek, keresni kezdték a könyveit, érdeklődtek utána. Akkoriban egy verseskötet vagy egy regény 10-15 ezer példányszámban látott napvilágot. Ez ma már elképzelhetetlen, ma egy szerzőnek felülmúlhatatlan sikert jelent, ha háromezer példányban jelenik meg a kötete – emlékeztetett Spielmann.2004 domokos geza 00 04280043 domokos g 2004

A magánember Domokos Gézára úgy emlékeznek, hogy mindig mosolygós volt és derűs, a társasága kitüntető volt, mindig meghallgatott másokat, az újságírókkal szemben kedvesen és segítőkészen viselkedett, bizalmat keltett önmaga iránt.

Gyerekeivel szemben figyelmes volt és segítőkész, ugyanakkor igényes is, de kíváncsi volt a véleményükre, meghallgatta őket. Mindenhol jól érezte magát, megnyerte a környezetét, nyitott volt és mesterkéletlen – emlékeztek vissza.

Domokos Péter elmondta, édesapja emlékének ápolására létrehozta a Domokos Géza Egyesületet, amely a hagyaték gondozásával, emlékestek szervezésével, műveinek újrakiadásával foglalkozik.

Az est második felében felvételeket tekinthettek meg az érdeklődők Domokos Géza szülőfalujáról, nagyszüleiről és szüleiről, családjáról, életéről.

Kimaradt?