Negyedszer adják át a Sárga Csikó Díjat a Filmtettfeszten

Balogh Zsolt egyetemi tanár, Balázs Béla-díjas filmrendező  kapja idén a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle életműdíját, a Sárga Csikót.

Balogh Zsolt jelenleg számos rádió- és színházi rendezést, kb. 50 televíziós játékfilmet, 600 tévésorozat-epizódot, különféle műsorokat, dokumentumfilmeket és két mozibemutatót tudhat maga mögött.

1950-ben született Budapesten, magyar-történelem szakos tanári, televíziós és rádióadás-rendezői, valamint film- és tévérendezői végzettsége van. Pályáját a Magyar Filmgyártó Vállalat asszisztenseként kezdte, később a Magyar Televízió rendezője, főrendező, vezető rendezője lett.

Munkásságának jelentős része az oktatói tevékenység: színészmesterséget, dramaturgiát tanított a Shakespeare Akadémián, rendezést, forgatókönyvírást, színészvezetést pedig a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak. Jelenleg is tanít a Metropolitan főiskolán (a volt BKF-en) szinte mindenkit: mesterszakon a rendező-, operatőr-, vágó- és animációs szakosoknak dramaturgiát, a forgatókönyvíróknak forgatókönyvírást, az az alapképzés keretében pedig a tévészerkesztőknek szerkesztést-dramaturgiát, a mediadesign-szakosoknak médiaírást. Szakirányítóként már a második osztályt vezeti szintén mesterszakon producereknek, ahol az írástól, rendezéstől kezdve a kész filmig mindenben számíthatnak a tanácsaira.

2004-ben került oktatóként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári, Fotó-, film-, média szakára, ahol ma is rendezést, dramaturgiát, és színészvezetést tanít szinte minden évfolyamon.

Mindig is fontosnak tartotta, hogy diákjai közvetlen közelből ismerkedjenek a filmkészítéssel: „rendszeresen vittem a filmekhez a diákjaimat, hadd »szenvedjenek«, tanuljanak és kalandozzanak, ismerkedjenek a szakmával, és egymással. Volt olyan év, amikor a »kapcsolatépítés jegyében« – talán elsőként kezdve mindezt – a filmművészeti egyetemről három rendező szakos hallgatóm, egy forgatókönyvíró diákom és a Sapiról két diákom dolgozott együtt az általam tanított színészekkel néhány filmben” – emlékszik vissza.

Balogh Zsolt a Sárga Csikó Díjat a fesztivál utolsó napján, október 4-én, a 18 órakor, a kolozsvári Győzelem moziban kezdődő zárógálán veszi át.

Az első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. Az egyesület évente tüntet ki így egy-egy olyan filmes személyiséget, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. A díjat korábban Durst György, Muhi András és Buglya Sándor vette át. A Koncsag Ádám szobrászművész tervezte trófeához idén először pénzjutalom, a NMHH Médiatanácsa által felajánlott 1 000 000 forint is társul.

Kapcsolódók

Kimaradt?