Péterfy Gergely író lesz az E-MIL beszélgetősorozatának vendége

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Café közös rendezésében második évadját kezdi az Álljunk meg egy szóra! irodalmi beszélgetés-sorozat. A sorozat szeptemberi vendége Péterfy Gergely író lesz. Házigazda: László Noémi.

A beszélgetés szeptember 24-én, csütörtökön hét órától kezdődik a Bulgakov kávéházban, Kolozsváron, az I. M. Klein/Virág utca 17. szám alatt.

Péterfy Gergely József Attila-díjas magyar író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi tanár.

Budapesten született 1966. október 31-én. Az ELTE latin-ógörög szakán szerzett diplomát 1993-ban. 1994-től 2011-ig a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanított. 1998-2000 között a TV2 havonta jelentkező kulturális műsorának, a Nyugatnak volt felelős szerkesztője és műsorvezetője. 2006-ig a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőségében dolgozott mint szerkesztő-műsorvezető. 1991 óta publikál novellákat. Egyik alapítója, 1993 óta szerkesztője a Törökfürdőnek. 1995-2000 között a miskolci Új Holnap című irodalmi lapot szerkesztette.

Első novelláskötete 1994-ben jelent meg. A korai novellákat gazdag kultúrtörténeti ismeretek és mély emberismeret jellemzi. Ezt követte 1998-ban első regénye, A B oldal, amely önéletrajzi elemekből építve beszéli el a 70-es 80-as évek Budapestjének értelmiségi tapasztalatát. A Tűzoltóparancsnok szomorúsága című, 2000-ben megjelent regénye az ezredforduló megváltozott emberképét és a felnőttségbe lépő ember útkeresését ábrázolja. A 2004-ben megjelent Bányató egy zárt világ keretei között vizsgálja a létezés tragikomikus reménytelenségét. A regény német fordítása (Baggersee, 2008, Zsolnay Verlag) jelentős kritikai sikert ért el. Bányató című regényből 2006-ban írt forgatókönyvet ugyanezen a címen, amelyből Paczolay Béla rendezett tévéfilmet, amelyet a 2006-os filmszemlén mutattak be. A Kalandorok című forgatókönyvéből ugyancsak Paczolay Béla rendezésében készült mozifilm, amelynek 2008 januárjában volt a bemutatója, és elnyerte a legjobb elsőfilm díját. Az Új Színház ösztöndíjasaként írt drámája – A vadászgörény – a 2000. évi pécsi Nyílt Fórumra jelent meg, és 2003-ban rádiójáték készült belőle Solténszky Tibor rendezésében; 2005 szeptemberében az Új Színház mutatta be Bezerédi Zoltán rendezésében. 2002-ben ugyancsak Solténszky Tibor rendezésében készült rádiójáték Családkeresők című mesejátékából, amelyet a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának felkérésére írt. Meseregényei (Misikönyv, Örök völgy) mágikus fantáziavilágában játékos formában ugyanazokat a problémákat járja körül, amelyet aztán a Halál Budán történeti (2008) tablója jelenít meg. A Buda 1868-os felszabadítása körüli eseményekre épülő regény az esztétikailag megélt lét, az egyén cselekvési lehetőségei és a történelem erejének összefüggéseit tárják az olvasó elé. PhD értekezése, amelyet Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman barátságáról készített, szolgált a 10 éven át írt Kitömött barbár című regényének alapjául, amelyet 2015-ben Aegon művészeti díjjal ismertek el – írja Péterfy Gergelyről a wikipédia. 

Kimaradt?