Új ősbemutató marosvásárhelyen a magyar dráma napján

Szeptember 21-én Az ember tragédiájának egykori ősbemutatója apropóján, idén 31. alkalommal ünneplik a magyar színházak a Magyar Dráma Napját.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata immár hagyományos módon felolvasószínházi ősbemutatóval ünnepli és kívánja népszerűsíteni a magyar drámairodalmat. Idén is egy kortárs szerző új darabja: a nagyváradi Varga Gábor Kályhabúcsúztató című drámája kerül műsorra Gáspárik Attila rendezésében.

A Magyar Dráma Napi ünnepséget szeptember 21-én, hétfőn 17.30-kor, Aranka György szobrának megkoszorúzásával nyitja meg, ahol elhangzik Demény Péter író erre az alkalomra, a színház felkérésére írt köszöntőbeszéde. Varga Gábor drámájának felolvasószínházi ősbemutatójára 18 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. Az előadás után a szerzővel Demény Péter beszélget.

Varga Gábor nagyváradi vegyészmérnök, publicista, író. Végzettségének megfelelően vegyészmérnökként dolgozott a ’70-es és ’80-as években, emellett azonban prózaírással is próbálkozott. Több ízben jelentek meg mind publikációi, mind prózai művei az országos magyar sajtóban: így a Szabad Szó, Fáklya, Utunk, Igaz Szó, Kelet-Nyugat, de a Bihari Napló és a Látó című folyóiratokban is. Közéleti és kulturális szerepvállalásához tartozott irodalmi körök, társaságok működtetése, megszervezése. Az ő nevéhez fűződik a nagyváradi Ady Endre Társaság létrehozása is 1992-ben. Drámái a ’70-es évek végén az Igaz Szóban, majd önálló kötetben is megjelentek. A Tábornokok című történelmi drámáját 1999-ben a nagyváradi színház Szigligeti Társulata mutatta be.

A Kályhabúcsúsztató tulajdonképpen rekviem a régen letűnt erdélyi magyar polgári lét emlékéért. A drámai szituáció tétje egy köznapinak tűnő konfliktus: a napjainkban eladósodott értelmiségi család jutányos áron meg kellene váljon a „lakás díszétől”, a már régen nem használt, „csak porfogó” csempekályhától. A valódi problémát nyilván a csempekályha eszmei értéke jelenti. Egy paradigmaváltás nyomait viselő nappaliban vagyunk, ahol az „Aranykor” lázongásait őrző újságkötegek, roskadásig pakolt könyvespolcok közé már belopta magát a televízió, a laptop fénye, a wireless internet. Ám a technika egyszer csak  felmondja a szolgálatot... A pusztán emlékeket őrző, de funkciójukat vesztett tárgyak egy csapásra szerephez jutnak, a nappaliban ráadásul feltűnik egy idegen... A döntés nem egyszerű. A történet azonban már régen nem (csak) a kályháról szól...

Szereplők:

dr. Novák Sándor, nyugalmazott kutatómérnök: NAGY ISTVÁN

Piroska, a felesége: LŐRINCZ ÁGNES

Anikó, Novákék lánya: SIMON BOGLÁRKA

Arnold Feldmann, régiség-kereskedő: KORPOS ANDRÁS

Dumitru, Novákék szomszédja: TOLLAS GÁBOR

Rendőr: GALLÓ ERNŐ

Rendező: GÁSPÁRIK ATTILA

Térberendezés: HUSZÁR GÁBOR

Dramaturg: KERESZTES FRANCISKA

Az előadásra szimbolikus áron, 1 lejért lehet jegyet váltani a kultúrpalotai jegyirodában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.

Kapcsolódók

Kimaradt?