Teltházas koncerttel zárult a Zsidó Kulturális Fesztivál

Vasárnap a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában Erdély színes kultúrája, zenéje, dallamai tárultak a teltházas közönség elé a Zsidó Kulturális Fesztivál és az Európa Zsidó Kultúra Napja rendezvénysorozat keretén belül.

Elsőként Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, ismertetve az Európai Zsidó Kultúra Napja rendezvény célját, sokszínűségét. Köszöntőjében kitért arra, hogy idén a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Fővárossal és a Zsidó Kulturális Fesztivállal közösen ünnepli e jeles napot, irodalmi és zenés programmal, hidat építve a régiók, kultúrák közt.

Szalay-Bobrovinczky Vince európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) magyarországi delegációjának vezetője Kolozsvár történelmi és jelenkori fontosságát méltatta, kitérve a város ifjúsági pezsgésére, kulturális sokszínűségére, mely egyfajta kapocs a Kárpát-medencei régiók közt.

A felszólalók sorát, társ-házigazdaként, Szöllősi Tamás, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros ifjúsági nagykövete zárta, aki az együttműködések fontosságára tért ki, megköszönve a támogatásokat és a munkát a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnek, a Zsidó Kulturális Fesztiválnak, a Kolozsvár 2015 egyesületnek, az Igen,tessék! mozgalomnak, valamint a Mathias Corvinus Collegiumnak.

A köszöntők után a Nincs egészen tegnap című előadás Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó Vass Róbert színművész és a Szép-fiúk, András és Bálint közreműködésével a máramarosi jiddis ember életének momentumait mutatta be a születéstől az elmúlásig. A dalok, amelyek szövegét Kányádi Sándor fordította, érzékletesen jelenítették meg az emberi életciklus csipkelődő, ravasz, játékos, máskor szerelmes vagy szívszorongató pillanatait.

Ezt követően a Tokos Zenekar koncertje következett – beutazva Erdélyt a népzenei dallamok által. A zenekar tagjai: Tókos Csongor Attila hegedű, Vajas Albert hegedű, Szép Gyula Bálint brácsa, hegedű, Gergely Elek harmonika, nagybőgő, Toth Adorján Márton nagybőgő, brácsa:

Az estet a „Szól a kakas..” című magyar zsidó népdal közös eléneklése zárta, melyet a közönség szűnni nem akaró vastapssal fogadott.

Az esemény támogatója a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Zsidó Kulturális Fesztivál volt, partnerei a Kolozsvár 2015 egyesület, az Igen,tessék! mozgalom és a Mathias Corvinus Collegium. Az együttműködés következő állomása Kolozsvár, ahol októberben budapesti vendégek részvételével az érdeklődők megismerhetik a kincses város kulturális pezsgését és zsidó emlékeit.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?