Megkezdődött a komolyzenei tehetségek vetélkedője Székelyföldön

Megkezdődött a Virtuózok komolyzenei tehtségkutató előválogatója Csíkban. A világ első komolyzenei tehetségkutatójának székelyföldi rendezvénysorozata szerdán tíz órakor nyitotta kapuit: a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában 33, Erdély különböző pontjáról – többnyire Székelyföldről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Nagyváradról – érkező 12–22 év közötti fiatal mutatja be tudását.

„Az erdélyi magyar közösség mérföldkőhöz érkezett: az itthoni komolyzenei tehetségek a Virtuózok székelyföldi turnéja által lehetőséget kapnak arra, hogy nemzetközi szinten is felfigyeljenek rájuk, méltó módon képviseljék közösségüket. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ehhez a premierhez járult hozzá akkor, amikor Molnár Levente operaművész kezdeményezése mellé állt” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke kedden, augusztus 5-én a tehetségkutató csíkszeredai előválogatójának kezdetén.

Hegedüs Csilla rámutatott: a Szövetség kiemelt támogatói jelenléte a projekt keretében ezt a célt szolgálja. „Örültünk a megkeresésnek, hiszen úgy gondoljuk, az erdélyi komolyzene széleskörű népszerűsítése kiváló lehetőség arra, hogy tehetséges gyermekeink itthon és külföldön is értéküknek megfelelően mutatkozzanak be, ugyanakkor tennünk kell azért, hogy fiataljaink szakmájukban képzelhessék el jövőjüket, közösségük megbecsült tagjai lehessenek. Mindannyiunk feladata Erdély és a magyarság jó hírének világgá kürtölése.”

A Virtuózok székelyföldi válogatójának zsűrijében a magyarországi műsor három tagja is helyet kapott – Peller Mariann, Magyar Margit és Eckhart Gábor –, valamint Molnár Levente operaművész, a rendezvénysorozat megálmodója is értékeli a produkciókat.

Molnár Levente: ámulunk a tehetséges erdélyi fiatalokon

„Minden várakozásunkat messze felülmúlja az a hangulat, ami a válogatón uralkodik, zsűriző társaimmal csak ámulni tudunk a tehetséges erdélyi fiatalokon. Ami ma itt, Csíkszeredában történik, több mint egy selejtező – ez kész show-műsor” – értékelt Molnár Levente. Ugyanakkor elmondta: a katartikus élmény feljogosítja Székelyföldet arra, hogy jövőre is befogadja a rendezvénysorozatot, mi több, a komolyzene terén hagyományt teremtsen általa. „A szakma már jelezte, nyitott a kezdeményezésünkre, továbbá fiataljaink is bebizonyították ma azt, készen állnak arra, hogy nemzetközileg is ismertté váljanak. Nekünk az a dolgunk, hogy az elkövetkezőkben is reflektorfénybe helyezzük tehetségeinket, lehetőséget biztosítsunk számukra – elkötelezetten, minden tudásunk szerint fejlesszük a kezdeményezést” – tette hozzá az ARTS’ART4U Alapítvány létrehozója.

A turné alkalmával három helyszínen szerveznek koncertet a magyarországi verseny győzteseinek fellépésével: augusztus 6-án Székelyudvarhelyen, a Digital 3 Stúdióteremben, 7-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében, 8-án pedig Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában lépnek fel a fiatal tehetségek, mindhárom koncert este hét órakor veszi kezdetét. Jelen lesz: Boros Misi, Kéringer Dávid, Kiss Zoltán, Csabay Zsuzsa, Szűts Apor és Váradi Gyuszi. Közreműködik a Csíki Kamarazenekar. Vezényel: Bolyky Zoltán.

A székelyföldi koncertsorozat és előválogató esemény fő támogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. További támogatók: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, valamint az Európai Néppárt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?