Kolozsvári Magyar Napok: Oszkár minden trendre figyel

A magyar sport és zenei világ nagy neveit hozza Kolozsvárra az idei Magyar Napok. A hagyományosan az államalapítás ünnepe köré szerveződő egyhetes rendezvénysorozat szervezői csütörtökön tartották első idei sajtótájékoztatójukat. A legnagyobb meglepetést a végére hagyták.

Túlcsordul a kínálatok pohara

A Kolozsvári Magyar Napok hatodik kiadása augusztus 16-án kezdődik és 23-áig tart. Az első évben még szerény kis rendezvényként induló KMN szédületes felfele ívelő pályára állt néhány év alatt, így most már kolozsváriak és Kolozsvár-kedvelők is úgy időzítik szabadságukat, hogy augusztus második felében a kincses városban lehessenek. Az idei rendezvénysorozat is kihagyhatatlannak ígérkezik.

„Már-már túlcsordul a pohár” – mondta Gergely Balázs, a KMN ötletgazdája, főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke arra utalva, hogy a nyolcnapos rendezvényfolyam 500 eseményt kínál. Az idei szlogen – MindenTrendben – a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015-ös státusával, sokszínűségével és sokféleségével is összhangban van, és ezt fogják tükrözni a programok is, tette hozzá a főszervező.

Ünneplés közben se feledjük Kárpátalját

A forrongó világpolitikai helyzet némi komolyságot is kölcsönöz a rendezvénynek: az idei Kolozsvári Magyar Napok ugyanis a háborús időket élő Ukrajna népeire, köztük pedig a kárpátaljai magyarokra irányítja a közfigyelmet. Gyűjtést is kezdeményeznek a szervezők, a befolyó összeggel a kárpátaljai magyar gyermekek beiskolázását fogják támogatni. A hétfői, augusztus 17-ei nyitógála „főszereplője” szintén Kárpátalja lesz: A Magyar Állami Népi Együttes adja elő Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl című műsorát.

Interaktív népszerűsítés

A KMN-nek már nincs szüksége különösebb reklámra, de a szervezők még így is nagyon eredeti és interaktív módját találták ki a népszerűsítésnek: bárki bemehet az Egyesülethez és annyi plakátot vihet el, amennyit ki tud tenni kapujára, ablakába. Ez teljesen törvényes és remélhetőleg hatásos is lesz, tette hozzá Gergely Balázs, aki reméli, hogy a környező falvak, községek lakói is kiplakátozzák portáikat a Magyar Napok tiszteletére.  

Orgonakoncertek a felújított templomban

A Magyar Napokra időzítik a Farkas utcai református templom restaurálásnak befejezését és az ünnepélyes átadást is. Ez utóbbi vasárnap, 16-án lesz ünnepi istentisztelettel, amelyen Kató Béla püspök hirdet majd igét. Utána pedig egy hétig minden nap orgonakoncerteket lehet hallgatni a megújult hajlékban.

Ki akar Polgár Judittal sakkozni?

A sakkozás nemzetközi nagymestere Kolozsvárra jön, beszélget, kérdésekre válaszol és – sakkozik.  A szimultán sakkpartin 25 amatőr játékos gyürkőzik majd neki a fehér-fekete táblának, abban a reményben, hogy talán sikerül mattot adnia Polgár Juditnak. Mindez az idén először megrendezésre kerülő Erkel Ferenc Amatőr Sakkverseny égisze alatt történik . Hogy mi köze a Himnusz zeneszerzőjének a sakkversenyhez? Nos, Gergely Balázstól megtudtuk, hogy Erkel Ferenc (akinek zenei karrierje Kolozsvárról indult, itt volt zenetanár) korának egyik legnevesebb sakkozója volt. A róla elnevezett sakkrendezvény fővédnöke Seszták Miklós magyar nemzeti fejlesztési miniszter lesz.

Republic, Cipő nélkül

Ismét két színpadon – a Főtéren és a Farkas utcában – csendülnek majd fel a koncertek, ezek programját rövidesen a Kolozsvári Magyar Napok megújuló honlapján lehet majd látni. Lesz (a felsorolás nem teljes:) Nightlosers, Ossian, Csobot Adél és Lajkó Félix, Koncz Zsuzsa, Bikini, Palya Bea és Republic, ez utóbbi koncertjén az együttes basszusgitárosa, Boros Csaba énekli majd a dalokat.

És most jön a legjobb hír:

A szervezők a sajtótájékoztató végére hagyták a legnagyobb meglepetést: a Kolozsvári Magyar Napoktól nem kell egy évre elbúcsúznunk majd augusztus 23-án este. Idén először ugyanis Luca napja (december 13.) körül több napos, Téli KMN-at tartanak. A költségvetést ennek tudatában még az eddigieknél is előrelátóbban kell beosztani. Oszkár, vigyázz!

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?