Negyedszer lesz Nyári Színházi Fesztivál Nagyváradon

Július 17-én kezdődik és augusztus 30-áig tart Nagyváradon a 4. Nyári Színházi Fesztivál. Idén hét előadással várják a nézőket, mondta Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, aki a főszervező Nagyváradi Magyar Diákszövetség nemrég megválasztott elnöke, Nyíri Tamás társasában ismertette a fesztivál programját.

Dobos László, a nyíregyházi Mandala Dalszínház vezetője személyesen ugyan nem volt jelen, viszont telefonon elmondta, hogy többek között Hajdú Steve, Esztergályos Cecília, Mikó István és Harsányi Gábor lép majd fel Nagyváradon.

A nyári színházi fesztivál immár része a város kulturális életének, és azt szeretnék, ha azoknak, akik a nyári időszakot itthon töltik, idén is könnyedebb, de színvonalas előadásokat. operettet, musicalt, vígjátékokat láthatnak, mondta Szabó Ödön. Mint elhangzott a fesztivál hírét elvitték a fellépő művészek, akik szívesen jönnek Nagyváradra, így egyre több előadás ajánlanak a szervezőknek. Az előadásokra már nemcsak Nagyváradról, hanem környékbeli tepelülésekről, sőt Magyarországról is érkeznek nézők.

Szívesen veszik ki önkénteseikkel részüket a jegy- és bérleteladásból, egyéb munkákból, mondta Nyíri Tamás, rézben azért, mert nem teheti meg mindenki, hogy külföldre menjen egy-egy előadást megnézni, részben mert így a nyári vakációjukat itthon töltő egyetemisták is láthatják, hogy Nagyváradon is van élet.

A fesztiválra júliusban lehet majd bérleteket vásárolni, egy bérlet hetven lejbe kerül majd, a jegyek 15 illetve 20 lejbe kerülnek majd egy-egy előadásra, amennyiben esős idő lesz, az előadásokat másnap tartják meg, a jegyek természetesen érvényesek maradnak. Esős idő e setén a 0749/500-235-ös telefonszámon lehet majd érdeklődni, hogy megtartják-e az aznapi előadást.

A fesztivál programja:

  • Július 17-én péntek, 21 órától az Operett Express című előadással (jegyár 15 lej) kezdődik majd a fesztivál, többek kötött Oszvald Marikát és Benkóczi Zoltánt láthatják a színpadon.
  • Július 25-én, szombaton 21 órától az Oscar című vígjátékot (jegyár 15 lej) láthatják a nézők Háda János rendezésébe.
  • Augusztus 1-án szombaton 21 órától a Kocsonya Mihály házassága című vígjáték (jegyár 15 lej) látható Hajdú István (Steve) és Magyar Attila rendezésében, előbbi Kocsonya Mihálynét utóbbi Kocsonya Mihályt alakítja majd.
  • Augusztus 7-én, péntek, 21 órától a Félrelépni tilos! című vígjátékot (jegyár 20 lej) láthatják a nézők, Esztergályos Cecília biztosan fellép, a darabot kettős szereposztással játsszák.
  • Augusztus 15-én szombat, 20 órától a Mandala Dalszínház előadásában a Légy jó mindhalálig című musicalt láthatják (jegyár 15 lej) a nézők.
  • Augusztus 21-én pénteken 20 órától a Mágnás Miska című operettet (jegyár 20 lej) nézhetik meg az érdeklődők, többek között a rendező Bozsó Józsegés Teremi Trixi is színpadra lép.
  • Augusztus 30-án, vasárnap, 20  órától, A csúnya lány című vígjátékkal (jegyár 20 lej) zárul a 4. Nyári Színházi Fesztivál, melynek rendezője a Jászai-díjas Mikó Imre.

Kapcsolódók

Kimaradt?