Év végére új mozija lesz Sepsiszentgyörgynek (GALÉRIA)

Év végére beindulhat a sepsiszentgyörgyi mozi - ígéri Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtökön terepszemle keretében mutatta be a sajtónak, miként alakulnak a Művész mozi épületének tavaly elkezdett korszerűsítési munkálatai. Értékelése szerint jó ütemben haladnak a munkálatok, várhatóan október-novemberben be is fejezik, és elkezdődhetnek a filmvetítések.

A Művész mozit úgy korszerűsítik, hogy ott helyet kapjon majd az Andrei Mureșanu színházi társulat, de lesz benne két, összesen 160 férőhelyes 3D-s technológiával felszerelt moziterem is. Antal Árpád szerint az 5,2 millió lej értékű munkálatok költségének 80 százalékát a fejlesztési minisztérium fedezi, a többit helyi költségvetésből állják.

Bár a beruházás értékében nincsenek benne a korszerű vetítőgépek, az önkormányzat partnereket keres a mozi működtetésére. A polgármester elmondta, már jelentkeztek az ország más városaiban mozit működtető cégek illetve civil szervezetek is. Az önkormányzat azt szeretné, hogy a sepsiszentgyörgyi moziban egyaránt lennének román és magyar szinkronos filmek is.

A mozi korszerűsítést végző cég igazgatója, Szőcs Gyula elmondta, a régi mozi épületét teljesen le kellett csupaszítani, és a tartószerkezetét is meg kellett erősíteni. A felújítás során a legkorszerűbb igényeknek megfelelő, hangszigetelt színház és mozitermeket alakítanak ki. Az épület külseje színes, orgonasípszerű burkolatot kap.

A színházi előadóterembe külön oldalbejáratról lehet bejutni, egy új épületszárnyban pedig öltözőket, kelléktárat alakítanak ki. A mozi bejáratánál egy bár fogadja a vendégeket, és onnan lehet majd bejutni a mozitermekbe.

Sepsiszentgyörgyön hosszú évek óta nem működik filmszínház. A Művész mozi épületében egy ideig diszkó működött, majd a város megszerezte az épületet, kilakoltatta a szerződés nélkül ott tevékenykedő vállalkozót, és tavaly elkezdte az épület korszerűsítését.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?