Székelyföld archaikus népzenei kincsei Nagyváradon

Ismét Nagyváradon vendégszerepel a Maros Művészegyüttes. Az együttes május 11-én két ízben is fellép a Szigligeti Színház színpadán.  Először 11:00 órától a gyerekeknek kedveskednek Fehérlófia című táncos mesejátékukkal, melynek zeneszerzője és koreográfusa Könczei Árpád, majd ugyanaznap este 19:00 órától a felnőtt közönséget várják a Szem látta szív szerette című – Varga János által koreografált – néptáncelőadásra.

A Fehérlófia ősi elemeket hordozó tündérmesénk. Számtalan változata ismert a Székelyföldtől a Dunántúlig, mégis Arany László 1862-ben megjelent gyűjteménye tette egyik legismertebb népmesénkké. A darab színpadra állításakor az Arany László-féle variáns mellett az Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című gyűjteményben található változatot is felhasználták.

A Szem látta szív szerette című előadásba Székelyföld és Kalotaszeg néhány, kincset őrző falujából válogattak táncokat, dalokat, fűszerezve egy-egy dramatikus szokással, archaikus szövegrészlettel és népi rítussal, lehetőséget adva a néptánc és a népzene kedvelőinek megismerni olyan települések hagyományait, szokásait és táncait is, amelyek sokak által kevésbé ismertek: Marosmagyaró, Korond, Pálpataka, Szásznagyvesszős, Magyarszentbenedek, Magyarózd és Kalotaszeg.

Az előadásokra a Szigligeti Színház jegypénztárában lehet jegyet váltani annak szokásos nyitvatartása szerint. Helyeket foglalni illetve további részletek iránt érdeklődni a 0772-215-371-es telefonszámon lehet.

 

 

Kimaradt?