Maszek balladák és kórusok a Kolozsvári Rádióban


-A A+

Szombaton, a Magyar Költészet Napján maszek balladákat, vasárnap kóruszenét hallhatnak a Kolozsvári Rádióban.

Milyennek látszik a világ, milyennek benne Kolozsvár, és milyennek látszunk mi magunk a mindenkori szellemi Főtér vonzáskörében alkotó lírikusaink szemével? A Maszek balladák improvizációkon alapuló közös dalszerzői vállalkozás, melynek létrehozói, Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista bizonyítani kívánják: a krónikás ének ízig-vérig jelenkori műfaj, legjobb dalszövegeink pedig már adva vannak: a jól kitaposott erdélyi történelmi térben, gyakran óvári kocsmák szomszédos asztalánál, olykor egy-egy lakónegyedi hálószobában fogantak.

Az előadóest hősei köztes-európai létünk archetípusai: Vanek úr X-ből, a Másnapos, az Antikatona, Ákos, a festő, az öntörvényű Mariann, a lángoló hajú József Attila, a másfél mázsás, lágy Judit – vagy éppen a vonójára dőlt Bolyai János.

Az előadóest szerzői: Balla Zsófia, Bella István, Bencze Mihály, Buda Ferenc, Csiki László, Darvas Szilárd, Demeter Attila, Demény Péter, Egyed Emese, Farkas Árpád, Gyurkovics Tibor, Heltai Jenő, Hervay Gizella, József Attila, Karácsonyi Zsolt, Kányádi Sándor, Kenéz Ferenc, Király László, Király Zoltán, Kosztolányi Dezső, Kovács András Ferenc, Lackfi János, László Noémi, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Nagy Gáspár, Oravecz Imre, Orbán János Dénes, Petri György, Szabó Lőrinc, Szálinger Balázs, Szilágyi Domokos, Szőcs Kálmán, Szőcs Géza, Pilinszky János, Weöres Sándor.

Az előadás szombaton este 7 órakor kezdődik. A belépés díjtalan.

Kórushangverseny a Kolozsvári Rádióban

Hangulatos és ritkán hallható kóruszenéket, jazzes kalandozással is “fűszerezett” (elsődlegesen) kortárs hangzásvilágot kínál a Kolozsvári Rádió következő kórushangversenye, vasárnap délután fél öttől.

Közreműködik:

Voces Nőikar (Sepsiszentgyörgy)

A kórus 2012-ben alakult, kezdetben vegyes kamarakórusként, de mivel Háromszéken elég kevés a férfi “hang-erő” ezért nőikarrá változott, no meg azért is, mert a 13 Háromszéken bejegyzett kórus között egyetlen ilyen jellegű együttes sem volt.

Próbálkoztak nagyobb létszámmal (52 hölggyel) és két karnaggyal, de ez nem vált be. Jelenleg  15 tagja van, pedagógusok, zene-szakos diákok. A repertoárt az együttes igényeinek megfelelően alakítják, így nagyobb hangsúly kerül a hangszerkíséretes művekre és fontosnak tartják a különböző műfajokban való jártasságot. Változatos zenékkel szeretnék megmutatni a női hang szépségét.

Melodeus Kórus (Kolozsvár)

“A Melodeus megfogalmazott célja elsősorban olyan művek megszólaltatása, melyeket ritkán vagy egyáltalán nem hallhat az erdélyi közönség – tehát a hazai kórusok repertoárjának és a közönség zenei műveltségének új, friss anyaggal való gazdagítása.”- írják a kórus honlapján.

Műsoron:

Ola Gjeilo, Eric Whitacre, Moses Hogan, Nikolaj Kedrov, Sydney Guillaume, Jake Runestad, Michael Engelhardt, Leo Delibes, Bob Chilcott, Moira Smiley művek

Vezényel: Cserkész Emese és Demeter Vincze András

Kórushangverseny a Kolozsvári Rádióban, vasárnap délután fél öttől.

Belépés díjtalan.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X