Bemutatták az első 3D-s székely rajzfilmet


-A A+

Először láthatta a közönség csütörtökön Székelyudvarhelyen az első székely rajzfilm 3D-s változatát. A rajzfilm nemcsak témája okán székely, de alkotói miatt is, ugyanis mindnyájan a térség lakói, többségük udvarhelyi. A rajzfilm ötlete a Székelyföldi Legendárium csapatáé. A Likaskő alapváltozata 2012 karácsonyára készült el egy tizenkét részes sorozat első darabjaként. Ezt ültették át most 3D-s formába.

A 14 perc 34 másodpercnyi rajzfilm története a Korond melletti Likaskő legendáját dolgozza fel, az alkotók arra törekedtek, hogy habár legendáról van szó, minél valószerűbb legyen megjelenítése - írja a Háromszék napilap. A gyerekeknek készült produkcióban a formák az erdélyi templomokat, műemlékeket idézik. Mivel Firtos tündér korondi, ezért a korondi kerámiák is helyet kaptak, de ugyancsak a helyi jellegzetességeket erősíti a két tündér öltözete, egyikük piros-feketében, másikuk kék-arany színű ruhában szerepel. A Likaskő legendáját megelevenítő hangok közt székelyudvarhelyi színészekét fedezzük fel: a narrátor és a kakas hangja például Barabás Árpád, Fincziski Andrea Firtos tündérnek, László Kata Tartód tündérnek kölcsönözte a hangját. Csetlik, habár nem beszél, hanem székely rovásírással kommunikál, de mégis hangot ad ki, benne Tóth Árpádot tisztelhetjük. Baricz Gergőé Zete hangja.

A forgatókönyvet Kudelász Nóbel írta. Az animátor Kosza Arnold, János Tímea rajzolta a karaktereket, művészeti tanácsot pedig Maszelka Jánostól kapott a Legendárium csapata. A zenét Orbán Ferenc szerezte, a rajzfilm rendezője Tóth Árpád. Elekes Nóra a karakterek színéért felelt, Szász M. Attila meg a hangért. Tófalvi Beáta a projekt produkciós menedzsere, pszichológusa volt, az IT-részlegért Tánczos Árpád felelt.

Tizenkét részes évadot terveznek a székely legendákat bemutató sorozatból. A második részben Zete, az állandó szereplő megmenti majd a Rétyi Nyír tündéreit, sőt, egy új szereplő is helyet kap az évad további részeiben, ő Zselyke lesz. Szintén állandó szereplő a mindig botló Csetlik is.

A 3D-s változat székelyudvarhelyi ősbemutatóját igazi rajzfilmünnepnek szánták az alkotók, tegnap többször is levetítették és ingyenesen lehetett megtekinteni. A 18 órai „igazi” bemutató után este héttől a jelenlévők bepillantást nyerhettek a Legendárium csapatának tevékenységébe, majd Gyöngyössy János történeti grafikus bemutatta a Firtos és Tartód váráról készült rajzait. A Likaskő mondájának keletkezéséről Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója tartott előadást, a kő geológiai keletkezéséről pedig Pál Zoltán korondi geológus beszélt. Az esemény a rajzfilmkészítő stáb bemutatásával, illetve újbóli vetítéssel zárult.

„A rajzfilm elkészítésével nagyon fontos lépést tettünk mondáink, legendáink népszerűsítése felé, ami azért lényeges, mert ezek nemcsak a helyieknek szólnak, hanem bárkinek a világon. Ha belegondolunk, több országban már rég feldolgozták saját történeteiket, melyek helyszínei turistalátványossággá, zarándokhellyé váltak” – mondta korábban Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium és a Likaskő című rajzfilm elkészítésének ötletgazdája.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X