Elárvereznek egy „értéktelen” Hitler-festményt

Elárvereznek egy Adolf Hitlernek tulajdonított, 1912-ben készült virágcsendéletet Los Angelesben. A későbbi náci vezér húszas évei közepén festhette az akvarellt, amelyet egy olyan zsidó műkereskedő adott el, aki a második világháború alatt gettóban halt meg - írja a The Daily Telegraph internetes kiadása. 

A csendéletet csütörtökön bocsátják árverésre, a festmény kikiáltási ára 30 ezer dollár, azaz mintegy 8,2 millió forint. Az akvarellt, amelyen jól olvasható a későbbi kancellár aláírása, a Nate D. Sanders aukciósház adja el. A korábbi tulajdonosról semmit sem tudni. A feltételezések szerint Hitler 24 vagy 25 éves lehetett, amikor a festmény elkészült. „A munkának semmiféle valóságos művészeti értéke nincsen” – fogalmazott a Telegraph műkritikusa, Alastaie Smart, aki szerint a festmény egyetlen „érdekessége” az lehet, hogy szemben azokkal a Bécset ábrázoló akvarellekkel, amelyeket Hitlernek szoktak tulajdonítani, ez a kép egy csokor virágot ábrázol. 

Legutóbb 2014 novemberében adtak el egy Hitler-festményt, a müncheni anyakönyvi hivatalt ábrázoló akvarell akkor 161 ezer dollárért (mintegy 44 millió forint) talált új gazdára. 

Adolf Hitler 1908-ban, Bécsbe költözésekor kezdett el festészettel foglalkozni. A bécsi Képzőművészeti Akadémia kétszer utasította vissza jelentkezését, azonban egy Samuel Morgenstern nevű zsidó műkereskedő támogatta a későbbi antiszemita politikust, több képét is eladva gazdag bécsi zsidó klienseinek. Hitler 1913-ban költözött Münchenbe, miután nem tudott megélni a festésből. A nácik később lefoglalták Samuel Morgenstern művészeti galériáját, és a férfit a lódzi gettóba deportálták, ahol 1943-ban elhunyt. A virágokat ábrázoló csendélet hátulján megtalálható a műkereskedő pecsétje.

Kimaradt?