Kína elrejtette polgárai elől a népszerű szmogdokumentumfilmet

Alig egy héten át lehetett látni az interneten azt a kínai szmogdokumentumfilmet, amelyre ez idő alatt csaknem 200 millióan voltak kíváncsiak, de hiába múlta felül minden idők legnagyobb internetes nézettségét a műfajban, eltüntették a videomegosztókról.

Csaj Csing, volt televíziós műsorvezető, riporter saját költségvetésből készült filmje szemléletesen döbbentette rá nézőit arra, hogy a különösen szennyezett levegőjű régiókban élők milyen veszélyeknek vannak kitéve, miközben hátteret adott a helyzet kialakulásához és példákat szolgáltatott arra is, hogy kik és miért okolhatók a szmoghelyzet tartósságáért.

Csaj filmje közvetlenül Kína legnagyobb belpolitikai eseménye, a parlament éves ülésszaka előtt került a széles nyilvánosság elé, és azon nyomban nagy nemzetközi visszhangot váltott ki. Nyugati kommentátorok úgy fogalmaztak, ez lesz az a film, amely „változást hoz" az országban. A kínai videomegosztókról azonban hirtelen nyoma veszett A bura alatt című sikerfilmnek. A YouTube oldaláról ugyan továbbra is letölthető, de a kínaiak nagy tömegei számára ez a szolgáltatás csak technikai segítséggel, a nagy kínai tűzfal megkerülését biztosító szolgáltatással érhető el.

Csaj Csing, az oknyomozó műsorairól ismert 39 éves riporternő tavaly hagyta ott televíziós állását, hogy filmjét elkészítse. Azért döntött így, mert terhessége idején megállapították, hogy születendő gyermeke daganatos, és nyomban a világra jötte után műteni kell. Ezzel kapcsolatban egy interjúban azt mondta, anyaként úgy érzi, felelősséget kell vállalnia a jövőért.

A film egy év alatt készült el, Csaj bejárta és bemutatta a szennyezett területeket, a különböző környezetvédelemmel foglalkozó szakintézményeket és néhány kormányzati hivatalt is. A riporter eljutott Londonba és Los Angelesbe is, hogy a helyszínen tanulmányozza ezen városok tapasztalatait a szmog elleni harcban. Kijelentette, a kínai légszennyezés 60 százalékáért az alacsony minőségű szén, és a gépkocsik üzemanyagai a felelősek, miközben a károsanyag-kibocsátás ellenőrzése hiányos.

Bírálat érte a nagy állami olajtársaságokat is, amiért az általuk előállított üzemagyagok minőségének szabványa nem elégséges, véleménye szerint azért, mert képviselőik, vezetőik ott ülnek a szabványokat meghatározó grémiumban. Csaj nagymértékben hibáztatta a teherautókat bebizonyítva, hogy némelyiken megtévesztő módon tüntetik fel, milyen minőségű üzemanyagot fogyaszt.

https://www.youtube.com/watch?v=T6X2uwlQGQM

Csaj filmje nem kormányzati kritika, mi több, üzenete egybevág a legmagasabb szinteken hangoztatott véleménnyel: a kérdésben sürgető intézkedésekre van szükség. Ugyanakkor a film nézői a felelősöket keresték és kérdéseket tettek fel. A frissen kinevezett kínai környezetvédelmi miniszter, Csen Csi-ning korábban közölte, hogy miután megnézte a filmet, üzenetet küldött Csajnak és megköszönte a munkáját. Legutóbbi - hétvégi - sajtótájékoztatóján azonban már nem kaptak szót olyan külföldi riporterek, akik rákérdeztek volna: hova lett a film. Megfigyelők szerint az effajta döntések politikai és biztonsági szervek hatáskörébe tartoznak, amelyek a társadalmi stabilitásért felelnek, különösen egy belpolitikailag érzékeny időszakban.

Kimaradt?