Könyvkiadás Erdélyben: szemben árral, árfolyammal

Csődbe ment egy könyvkiadó Marosvásárhelyen, adták hírül az újságok a napokban. Az ilyenfajta hír úgy hat az erdélyi magyar kulturális életben, mint egy gyászjelentés, mintha valamelyik neves színészünk, költőnk, festőnk hunyt volna el. A helyzet azonban nem annyira vészes: gyorsan körbekérdeztünk néhány könyvkiadót, és kiderült, óvatosságra van ok, de kétségbeesésre nincsen. Ráadásul a Mentor Kiadónak máris megszületett az „utóda”: a (nem csak) névrokon Mentor Könyvek Kiadó.

Káli Király István: még 15 könyvet kiadunk

Még legalább fél évig folytatja a már folyamatban levő, megpályázott könyvek kiadását a Mentor Kiadó – mondta a maszol.ro-nak Káli Király István. A következő tárgyalás április 24-én lesz, ha ott végleges döntés születik és lezárják az ügyet, azt követően törlik a cégek listájáról a kiadót.

De addig még 15 olyan könyv kiadását vállalta, amelyet vétek lenne nem kiadni, nemcsak a szerzőkkel, de az olvasókkal szemben is. „Amíg nem törlik a Mentort a cégek listájáról, addig csináljuk. Annyi a különbség, hogy nem tudok kifizetéseket eszközölni” – mondta a csődbement kiadó igazgatója. A bukás veszélye 2007-ben körvonalazódott, amikor az adóhivatal „nagyon megkurtította” a céget és amikor a Lap-ics Könyvkiadó és Könyvterjesztő kft., a Mentor egyedüli magyarországi forgalmazója adósa maradt.

Meghalt a kiadó – éljen a kiadó! Egy jó hírt is elárult Káli Király István, azt, hogy új könyvkiadó cég veszi át a csődbejutott helyét: a Mentor Könyvek Kiadója, amelyet szeptember 1-től jegyeztettek be. „Ott végzem majd a munkát, amit nem akarok abbahagyni, huszonvalahány év benne van az életemből” – fogalmazott.

A Mentor Kiadó raktáron levő könyvkészlete 250 ezer eurót tesz ki. Ezt a cégek listájáról való törlés után fogják elárverezni. Várhatóan ekkora összeget egyik könyvterjesztő cég sem fog adni érte, ezért valószínű, hogy hulladékpapírként fogják eladni.

H. Szabó Gyula: borúlátó vagyok

H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója szerint a pályázati rendszernek köszönhető az, hogy eddig nem következett be a romániai magyar könyvkiadók csődje. „Borúlátó vagyok, ami a piacot illeti, elkezdte a Mentor kiadó, ki tudja ki következik utána” – mondta a maszol.ro-nak az igazgató, aki érdeklődésünkre, lehet-e „okulni” a csődbejutott könyvkiadó esetéből, azt válaszolta, hogy nem, mert ez bárkivel megtörténhet. Természetesen óvatosságra int ez az eset, még hatékonyabb gazdálkodásra, csakhogy a pénz a könyvpiacon nem forog, a raktáron ülő könyvkészlet pedig nem hoz anyagi hasznot a kiadónak – magyarázta.

A jövővel kapcsolatosan H. Szabó Gyula kifejtette, Marosvásárhelyen olyan erős szellemi potenciál létezik, amelynek szüksége van egy kiadóra. Mint mondta, a saját könyvesbolt előnyére válhat a kiadónak, de hátrány is származhat belőle, amennyiben nem forgalmaz annyit, hogy abból fenntartható legyen. „Bért kell fizetni, rezsit kell fizetni, az alkalmazottak fizetését biztosítani kell. Ha egy nap nem jön be az az összeg, amely ehhez hozzájárul, és kintről kell vinni a pénzt a boltba, akkor az már nagy gond” – mondta H. Szabó Gyula.

Érdekes jelenségre hívta fel a figyelmünket Kuszálik Péter marosvásárhelyi szerző, szerkesztő, aki saját tapasztalatból tudja, hogy borzasztó nehéz könyvet eladni. Felidézte, hogy a marosvásárhelyi nyugdíjasok néhány évvel ezelőtt hajlandók voltak utcára vonulni azért, hogy az RTL-klub tévécsatornát a kábeltévé-szolgáltató ne vonja meg tőlük, viszont egy könyvkiadó, vagy könyvesbolt bezárása nem keltett akkora riadalmat. „Kipusztult egy olvasóréteg Marosvásárhelyen és valószínű, hogy egész Erdélyben. Részben mert kiköltöztek külföldre, részben mert a kábeltévé és az internet óriási konkurenciát jelent a nyomtatott kultúra számára, de az is tény, hogy megváltoztak az olvasási szokások” – magyarázta Kuszálik.

Zágoni Balázs: minden év végén hálásak vagyunk

„Nem tartok attól, hogy a Koinónia Kiadó is a Mentor sorsára jut a következő években, de az óvatosság nem árt" – nyilatkozta a maszol.ro-nak Zágoni Balázs, a kolozsvári székhelyű kiadó igazgatója. Hozzátette, csak könyvkiadásból ma már szerinte nem lehet megélni Erdélyben, ezért a legtöbb kiadó bővített, vagy a nyomdai tevékenység, vagy a könyveladás felé. „Mi az utóbbit tettük, a Konyvter.ro online konyváruház és újabban a Koffer könyvesbolt ennek a bővítésnek része. Egyébként meg minden év végén hálásak vagyunk, hogy ezt is túléltük és sikerült egy pár szép könyvet létrehozni” – mondta a kiadó vezetője.

Az erdélyi kiadók zöméhez hasonlóan a Koinóniások is rendszeresen pályáznak, és – habár néha meg kell hozni kompromisszumos döntéseket, például, hogy kartonkötésben hoznak ki egy kötetet, amihez jobban illene a kemény- vagy vászonkötés – felvállalt értékeikből nem szívesen engednének. „Úgy szerintem sem érdemes könyvet kiadni, hogy az megtagadása legyen annak, amit a Koinónia eddig jelentett az olvasóknak és nekünk”, nyomatékosította Zágoni Balázs. A tavalyi év egyébként (öt nehéz esztendő után) végre gyümölcsözőnek bizonyult a kiadó számára, saját könyvesboltot nyitottak, tehát példájuk optimizmusra ad okot a többi, hasonló profilú válallkozás számára. 

Az olvasók is sajnálják

A Mentor Könyvkiadó megszűnését számos marosvásárhelyi könyvbarát is szomorúan fogadta, sokan úgy vélik, hogy ha a kultúrát ilyen veszteség éri, akkor a társadalomban is nagy bajok vannak. „Színvonalas könyveket adott ki, figyelt arra, hogy minőségi munka kerüljön az olvasók asztalára, szakemberek végezték a szerkesztést, nagyszerű szerzőkkel dolgoztak, sajnálom, hogy ez megtörténhetett” – mondta érdeklődésünkre egy nyugalmazott tanárnő. „Nem akartam elhinni, de bízom benne, hogy lesznek olyanok, akik a Mentorhoz hasonlóan felvállalják az értékeket, a szellemi műhelyek működtetését” – fogalmazott egy másik olvasó.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?