Ismét műsoron A helység kalapácsa Szatmáron

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata újra műsorra tűzi Petőfi Sándor vígeposzát, A helység kalapácsát. A felolvasószínház kissé másképp alcímet viselő produkciót a 2012/2013-as színházi évadban az ifjúsági- és kisiskolás bérlettel rendelkező, illetve az egyes előadásokra külön belépőjegyet váltó nézők tekinthetik meg.Helyseg-4

A Galló Ernő rendezte produkció igyekszik közelebb hozni a színházat az irodalomhoz, és a pedagógusok, illetve a diákok segítségére is lehet a klasszikus drámai műfajok tanulmányozásában. Emellett természetesen a dalbetétekkel, élő zenével és klasszikus humorral fűszerezett előadás kitűnő, könnyed szórakozási lehetőséget kínál a színházszerető közönségnek.

Petőfi A helység kalapácsában kora legkedveltebb irodalmi műfaját, az eposzt parodizálja: egyszerű helyszínen élő, banális problémákkal küzdő szereplőket választ, ám mindvégig odafigyel a kellő pátoszra és az elengedhetetlen eposzi kellékekre. A történet nagyszerűsége egyszerűségében rejlik, ugyanis a romantika korabeli magyar paraszti élet egy szeletét ragadja ki, és emeli hőskölteményi magasságokba.Helyseg-5

A cselekmény vasárnap játszódik, egy falusi istentisztelet után, amikor az ünnepi úrvacsora osztását követően a helység kovácsa, Fejenagy elalszik, és jóval a szertartás vége után ébred fel. A helység kalapácsaként emlegetett atyafi hamar rádöbben, hogy rázárták a templomajtót, és igyekszik megoldást találni problémájára: úgy határoz, leereszkedik a toronyból a harang kötelén. Eközben a falusiak a helyi kocsmában igyekszenek kipihenni az egész heti munka fáradalmait, és ebben segítségükre van szemérmetes Erzsók asszony méltán híres bora.

A dolgok akkor kezdenek komolyabbra fordulni, amikor kiderül, nemcsak a bora, hanem a kocsmárosné ötvenöt éves bájai is igen népszerűek a falu férfinépe körében, és a helybeli lágyszívű kántor mellett a templomból kiszabadulni igyekvő Fejenagy is igényt tart a „fiatalasszony" kegyeire. A problémát fokozza, hogy Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi nem szívleli a helység kalapácsát, így csakhamar ökölre megy a küzdelem.Helyseg-9

Az előadás szereplői Bessenyei István, Lőrincz Ágnes, Gaál Gyula, Nagy Orbán, István István, Gál Ágnes, Zákány Mihály, valamint Varga Andrea. A díszletet és a jelmezeket Baráth Csaba Attila tervezte, a koreográfiát Nagy Orbán készítette, a produkció zenéjét Szép András szerezte. A zenekar tagjai Bertók Béla, Fejér Kálmán, illetve Margit-Tamás Tibor.

Az előadásra felnőttek számára 18 lejes áron, diákok, egyetemisták és nyugdíjasok számára 12 lejes áron kínál belépőjegyet a színház jegypénztára, hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között, illetve előadás előtt egy órával. Az érdeklődők online is rendelhetnek jegyeket a www.biletmaster.ro internetes oldalon.Helyseg-10

Az előadás a következő időpontokban látható:

24-én, szerdán 10 órakor - Benedek Elek bérlet

                        12,00 órakor - Csokonai Vitéz Mihály bérlet

26-án, pénteken 10 órakor - Lázár Ervin bérlet

                         12,00 órakor - Fazekas Mihály bérlet

27-én, szombaton 10 órakor - Szigligeti Ede bérlet

                           12,00 órakor - Arany János bérlet

28-án, vasárnap 11 órakor - Móra Ferenc bérlet

Kimaradt?