Hargita megye határain túl merészkedik János vitéz

A közkedvelt János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című műsorával megy rövid turnéra a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.

November 28-án, pénteken Jobbágytelkén lesz előadás délután 5 órától.

November 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor Kolozsváron, a 11. Kolozsvári népzene- és néptánctalálkozó keretében a Diákművelődési Házban lép színpadra a társulat.

Végül november 30-án, vasárnap délután 6 órakor Szamosújváron, a Téka Alapítvány székházában vendégszerepel a csapat.

A társulat már közel százszor mutatta be határon innen és túl, mindig telt ház előtt ezt a táncjátékot. Amolyan közönség kedvence lett a darab, amiben minden korosztály kisgyerektől a legidősebbekig, de akár minden társadalmi réteg is megtalálja azt, ami éppen neki szól, amit szívesen néz és örömet lel benne.. – írja Rangyák József, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes sajtófelelőse. 

Kimaradt?