Megkezdődött a visszaszámlálás a könyvvásár startjáig

Már javában zajlik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokának „könyvvásárrá öltöztetése”. A 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői költők és írók portréival díszítik ki a falakat, épülnek a könyves standok, a technikusok az élő rádiós műsorok sugárzásához szükséges internetkapcsolat kiépítésén dolgoznak.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 20. alkalommal ad otthont a város egyik legrangosabb kulturális rendezvényének, melyre évről-évre többen látogatnak el, bizonyítva vagy épp megtapasztalva azt, hogy Gutenberg galaxisa a táblagépek és okostelefonok egyre nagyobb térhódítása ellenére örök.

A tulajdonképpeni vásáron 44 önálló standon kínálják a kultúra elsőszámú nagyköveteit, a könyvek szerelmesei közel 9000 cím közül válogathatnak, de két döntés között a vásár közel 100 kísérőrendezvényre is bekukkanthatnak.

A könyvek és kultúra szerelmesei ugyanis november 13-a és 15-e között nemcsak a vásár kötelező elemének számító Szép Könyv-díj átadóján, illetve könyvbemutatókon vehetnek részt, hanem több színházi előadáson és koncerten is.

A Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői kiemelt figyelmet fordítanak a kortárs magyar irodalom jeles költőire, íróira, így a tavalyi évhez hasonlóan a vásár első napján ismét megtartják a Magyar Írók Estjét, Dragomán György, Péterfy Gergely, Szabó T. Anna, és Szilágyi Ákos részvételével. A 18.30 órától kezdődő est házigazdája Mészáros Sándor a Szépírók Társaságának elnöke.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a vásár szervezői idén is kiemelt figyelmet fordítanak a magyar irodalom jeles évfordulóira, a meghirdetett emlékévekre, így emlékezünk idén a 2. világháború áldozataira Karácsony Benőre, Rejtő Jenőre és Radnóti Miklósra. November 13-án kerül sor a 12+1 – örömjáték Rejtő Jenő művekre címet viselő felolvasószínházra, amelyet a Tompa Miklós Társulat este fél kilenctől tűzött műsorra, illetve szombaton, november 15-én 17.00 órától a „70” – Radnóti Miklós Emlékelőadásra kerül sor Király István rendezésében.   A Tompa Miklós Társulat előadásában emlékezünk Molter Károlyra is, így november 14-én, pénteken 20.30-tól Tank címmel egy Molter Károly mű felolvasószínházi előadását tekinthetik meg az érdeklődők.

A könyves szemlén kerül sor november 14-én 20 órától Kulka János Ez a hely című zenés előadásának marosvásárhelyi bemutatójára.

A vásár szervezői idén is kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekek és a fiatal korosztály, könyv, olvasás és kultúra felé fordításának. A könyves szemle gyermekprogramjainak keretében kerül sor Szalóki Ági családi koncertjére, amelyen az énekesnő legújabb, Körforgás című albumának dalait is elénekli a marosvásárhelyi közönségnek. A koncertre november 13-án délután 5 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.

Ugyancsak a kicsiket szólítja meg Csernik Szende Lábita Színháza is. A nem mindennapi bábelőadásra –Csernik Szende mesemondó a lábával bábozik – szombaton, november 15-én 10.00 és 11.30 órától kerül sor az Ariel Gyermekszínházban. Erre az előadásra a jegyek az Ariel jegypénztárában válthatók.

Az elmúlt évek hagyományaihoz hűen a rendezvény házigazdája a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, amelynek Tompa Miklós Társulata idén is több előadással áll színpadra. A vásár keretében lesz Molnár Ferenc népszerű regényének, A Pál utcai fiúknak a bemutató előadása. A Vidovszky György által rendezett darabot november 16-án, este7 órától a vásár zárógálája után.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?