Állatvédők díjazzák a Fekete hattyú rendezőjét

Díjjal tünteti ki a Fekete hattyú című pszichothrillert is jegyző Darren Aronofskyt az Egyesült Államok Állatvédő Ligája (HSUS), amiért az amerikai rendező nem használt élő állatokat az idén megjelent bibliai témájú mozi forgatásakor, a Noé című filmhez – jelentette be a héten az állatvédő szervezet. Aronofsky szerint az általa elképzelt bibliai állatvilág bemutatásának legegyszerűbb és leghumánusabb módja a vizuális effektek alkalmazása volt.

A filmrendező közleménye szerint az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt, hogy az állatokra veszélyt jelentene a forgatás. Mint hozzátette, az élő állatok bevonását amúgy is nehezen lehetett volna összeegyeztetni egy olyan filmmel, amely a világ első természetbúváráról, Noéról szól, aki a bolygó összes fajának megóvására és gondozására törekedett. A 45 éves Aronofsky az állatvédő liga Humánus Filmrendező díját veheti át a szervezet novemberi jótékonysági gáláján New Yorkban.

Az idén márciusban bemutatott Noé című mozi, amely igencsak vegyes kritikákat kapott, ez idáig összesen 359,2 millió dollár globális bevételt hozott. A HSUS szerint a film remek példája annak, hogy az állatok anélkül is lehetnek egy szórakoztatóipari produkció részei, hogy ezzel a jólétüket kockáztatnánk.

https://www.youtube.com/watch?v=tRg0Ms4lMII

Az állatok filmekben és televíziós produkciókban való szerepeltetése, illetve a velük való bánásmód kiemelt téma lett az elmúlt években. Két évvel ezelőtt az HBO csatorna a többek közt Dustin Hoffman és Nick Nolte főszereplésével készült Befutó (Luck) című sorozatát volt kénytelen lefújni, miután már a harmadik ló pusztult el a széria miatt, és az állatvédők hevesen tiltakoztak a produkció ellen.

Az amerikai filmekben és televíziós produkciókban szerepeltetett élő állatok kezelését egy különálló szervezet, az American Humane Society felügyeli.

Kimaradt?