Alkotói pályázatot hirdet a marosvásárhelyi könyvvásár

Alkotói pályázatot hirdet a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezőcsapata középiskolások és egyetemisták számára. Tavalyhoz hasonlóan idén is három kategóriában – irodalom, film, fotó – pályázhatnak a diákok. Mindhárom kiírás a könyvhöz, olvasáshoz, olvasás élményéhez kapcsolódik, célja megnyilvánulási felületet biztosítani a város tehetséges fiataljainak, és a könyvek, a kultúra felé vonzani őket.

A vásárt megelőző pályázat, a szemle ifjúsági programjainak részeként szervesen kapcsolódik a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárhoz.

A pályázatok leadási határideje 2014. november 3.

Az irodalmi pályázat keretében Ady Endre Krónikás ének 1918-ból című versének egy részlete inspirálta verset, esszét vagy karcolatot, novellát várnak, a rövidfilm kategóriában egy kedvenc olvasmány maximum 2 perces rövidfilmes feldolgozását kell beküldeni, a fotók pedig a Világunk könyvek nélkül! témához kell igazodjanak.

Eredményhirdetésre a könyvvásáron kerül sor, november 13–15. között.

A pályázatokra beküldött műveket szakmai zsűri értékeli. A szervezők a legjobb beküldött műveket díjazzák:

I. díj – 300 lej értékű könyvutalvány 

II. díj – 200 lej értékű könyvutalvány  

III. díj – 100 lej értékű könyvutalvány  

 

A kiírásokat alább közöljük:

 

Ragadj tollat!

Vers- és rövidpróza pályázat

Írj verset, esszét vagy karcolatot, novellát az alábbi témára:

Iszonyú dolgok mostan történűlnek,

Népek népekkel egymás ellen gyűlnek,

Bűnösök és jók egyként keserűlnek

S ember hitei kivált meggyöngűlnek.

Ember hajléki már rég nem épűlnek,

Szivek, tűzhelyek, agyak de sérűlnek,

Kik olvasandják ezt, majd elképűlnek,

Ha ő szivükben hív érzések fűlnek. (…)

Szegény emberek ölnek és csak ölnek

S láz-álmaikban boldogan békűlnek

S reggelre kelvén megint megdühűlnek,

Kárhoznak, halnak, vadakká törpűlnek.

(részlet Ady Endre: Krónikás ének 1918-ból című verséből)

A pályaművet pdf vagy word formátumban kell 2014. november 3-ig beküldeni az office@vasarhely.ro e-mail címre.

A pályázathoz mellékeld a teljes neved, életkorod és elérhetőséged.

Minden résztvevő csak egy verssel vagy prózai művel jelentkezhet.

 

Peregjen a kép!

Rövidfilm pályázat

Készíts maximum 2 perces rövidfilmet, amely kedvenc olvasmányod reflexiója!

A filmet akár okostelefonod segítségével is elkészítheted.

A pályaművet2014. november 3-ig az office@vasarhely.ro e-mail címre küldd be.         

A pályázathoz mellékeld a megfilmesített könyv címét és szerzőjét, a teljes neved, életkorod és elérhetőséged is.

Minden résztvevő csak egy rövidfilmmel pályázhat.

 

Kattints!

Fotópályázat

Téma: Világunk könyvek nélkül!

Készíts fotó(ka)t arról, hogy hogyan képzeled el a világot könyvek nélkül!

A fotó(ka)t küldd el 2014. november 3-ig az office@vasarhely.ro e-mail címre, mellékeld a címét/címüket, a teljes neved, életkorod és elérhetőséged.

Egy pályázó maximum 3 fotóval jelentkezhet.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?