Kilencnapos mesemaraton Háromszéken

Mesélő Háromszék címmel ma (kedden) Benedek Elek születésnapján, a Magyar Népmese Napján indul kilencnapos rendezvénysorozat Háromszéken. A nagy székely mesemondó szülőfalujában, Kisbaconban kezdődő mesefolyam a következő napokban 25 Kovászna megyei településre juttat el összesen 62 népmeséhez kötődő programot, így bábszínházi előadásokat, mesebarangolásokat, kézműves foglalkozásokat és mese-táncházakat.

A Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Cimborák Bábszínház és Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület által szervezett rendezvénysorozat Benedek Elek hagyatéka előtt tiszteleg, így ma (kedden) Kisbaconban, Benedek Elek szobránál 11 órától a köszöntő beszédeket követően díjazzák a tavasszal meghirdetett meseíró és meseillusztrációs pályázatra beérkezett műveket, majd a helybéli református papilak udvarán a pécsi MárkusZínház adja elő „Az égig érő fa” című bábjátékát. 13 órától ugyancsak Kisbaconban szerveznek mesebarangolást, és 15 órától indítják útnak a mesemécseseket, amelyek lángjánál a következő kilenc napban 91 háromszéki óvodában és iskolában olvasnak fel Benedek Elek meséket.

A Mesélő Háromszék rendezvénysorozata keretében ma 17 órától a sepsiszentgyörgyi Míves Házban szüreti mese-táncházra kerül sor, majd 18 órától a sepsiszentgyörgyi új stúdióban a Háromszék táncegyüttes mutatja be legújabb, „Az én mesém” című produkcióját.

A következő napokban Háromszéken kerül sor a Népmesék bábszínházi találkozójára is, amelyen hét társulat vesz részt, az erdélyi társulatok mellett meghívott vendégek a Felvidékről érkező roznyói Meseszínház és a Magyarországról érkező pécsi MárkusZínház.

Két mesemondó találkozóra is sor kerül, október 1-én, szerdán a fotosmartonosi Mesekunyhóban az óvodás korú gyermekeknek, valamint október 3-án, a nagyajtai Mesekunyhóban a kisiskolások mondanak mesét. Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán népmese alapú rajzkiállításokra kerül sor. A szervezők október 5-re várnak minden meseszerető kicsit és nagyot, akik kedvenc meséjükkel csatlakozni szeretnének a mesefolyamhoz. Ők a sepsiszentgyörgyi Bábstúdióban berendezett meseszobában, elolvashatják kedvenc meséjüket.

A rendezvénysorozat október 8-án, a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban egy rendkívüli mesebarangolással zárul. A Mesélő Háromszék rendezvénysorozat részletes programját a kultkov.ro honlapon találják.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?