Nemzetközi kritikusdíjat kapott Cristian Mungiu filmje

A Filmmakers of Tomorrow – FEDEORA nagydíját kapta meg a Haifa-i Nemzetközi Filmfesztiválon Cristian Mungiu alkotása, a După dealuri (A dombok mögött).

A rangos kitüntetésre a FEDEORA (Európai és Földközi-tengeri Filmkritikusok Szövetsége) tartotta érdemesnek a román rendezőt és valós eseményekből ihletett alkotását.Poster-oficial-Dupa-dealuri

A După dealuri (A dombok mögött) korábban már elnyerte a Cannes-i zsűri tetszését is, a fesztiválon a két főszereplőnő, Cosmina Stratan és Cristina Flutur osztozott az Arany Pálmán. Az alkotás horvátországi és montenegrói filmfesztiválokon is sikert aratott. A Haifa-i vetítés is teltházas volt, de Hamburgban, Londonban, New York-ban is már napokkal a vetítése előtt felvásárolják a jegyeket a nézők. Ráadásul a film nagyon jó kritikákat kap az óceán túlsó partján is, Daniel Walber filmkritikus például Fellini és Haneke nevével együtt emlegeti Mungiut egyik írásában.

A dombok mögött történetének alapja egy moldovai kolostorban végzett, halálos kimenetelű ördögűzés, amelynek híre annak idején (2005-ben) bejárta a romániai és nemzetközi sajtót. Egy 23 éves apácát Petru Daniel Corogeanu ortodox pap és négy másik apáca ördögűzés címén ágyhoz láncolt, kínozott és három napon át étlen-szomjan tartott. A novícia, Irina Cornici belehalt a szenvedésekbe. Az ördögűzést végző pap 7 év letöltendő börtönbüntetést kapott, a másik négy apáca még ennél is kevesebbet. Corogeanut négy év után, 2011-ben jó magaviseletért szabadlábra helyezték. A legutóbbi sajtóhírek arról számoltak be, hogy kolostorépítésbe fogott.dupadealuri

A dombok mögött október 26-án kerül a romániai mozikba, miután 25-én Bukarestben ünnepélyes bemutatóra kerül sor a Les Films de Cannes à Bucarest (Cannes-i filmek Bukarestben) rendezvényen.

Kimaradt?