Október végén visszatér a Hiperkarma

Eredeti felállásában tér vissza a Hiperkarma, különleges díszletek között adnak Halloween-koncertet a Petőfi Csarnokban október 31-én. A két nagylemez dalai mellett Konyharegény című albumukat is bemutatják – adja hírül a kultúrpart.hu.

A portál emlékeztet, hogy a Hiperkarma a 2000-es évek talán legfontosabb magyar együttese volt, két nagylemezük jelent meg, és népes rajongótábort gyűjtöttek maguk köré. Bérczesi Róbert sokak véleménye szerint a legtehetségesebb szövegírók egyike, de sajnos kábítószer-függősége teljesen elhatalmasodott rajta, amire a zenekar is ráment: 2007 őszén közel négy évre felfüggesztették működésüket. 2011-ben ismét újult erővel koncertezni kezdtek, de nem tartott sokáig a lendület, mert a frontember még mindig nem jutott túl a krízisen.

Az idei évre azonban Bérczesi Róbert "kitisztult", a zenekar stúdióba vonult és rögzítettek 11 vadonatúj dalt, és készülnek a lemezbemutató koncertre. Az új lemez dalain érződik, hogy Robi 10 évig csiszolgatta, formálta őket. Így ezek a nóták letisztult, megújult, de erőteljes Hiperkarma hangzást sejtetnek, a koncertekről már ismert dalok pedig határozottabb karaktert kaptak. Az új lemez a tervek szerint a koncert napján jelenik majd meg.

A koncerten szinte az összes Hiperkarma dal elhangzik, lesznek meglepetések és vendégek. Ezenkívül természetesen a Halloween bulihoz méltó látványra, valamint professzionális hangzásra számíthat a közönség.

A Hiperkarma Halloween-en lesznek további fellépők is, a fiatal Patikadomb, a népes rajongótáborral rendelkező Bermuda, illetve a lemezjátszók királynője, Dj Viki – írja a kultúrpart.hu.

https://www.youtube.com/watch?v=9EUa5Kgt8Nc

Kimaradt?