Nagyobb területen startol az idei Balaton Sound fesztivál

Idén 30 százalékkal nagyobb területre 150 ezer vendéget várnak Zamárdiba, a szerda este induló, hétvégéig tartó 8. MasterCard Balaton Soundra: a prémium fesztiválra a bérletek hetekkel ezelőtt elfogytak, napijegy már csak két napra kapható, a külföldiek száma tavaly óta megduplázódott - hangzott el a fesztivált megelőző bejáráson és sajtótájékoztatón szerdán.

Miközben fiatalok ezrei hömpölyögtek a rendezvény nulladik napján Zamárdi fesztiváltérré alakított strandja felé, hogy megtalálják szálláshelyeiket az esti programok előtt, Fülöp Zoltán, a rendezvény egyik alapítója arról számolt be, hogy a világsztárokat felsorakoztató Balaton Sound Európa egyik legfontosabb zenei eseményévé nőtte ki magát.

A nagy érdeklődésre való tekintettel tavaly óta növelték a rendezvény területét, befogadóképességét, és a helyszínt is némileg átrendezték a korábbi évekhez képest.

 Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, hogy a Balaton Sound mára komoly húzótermékké, turisztikai attrakcióvá vált, ráadásul a hiányzó fiatal korosztályt csábítja Magyarországra, illetve a Balatonhoz. Ma már a turizmusban igazi fejlődést az ehhez hasonló, érdeklődés vagy korcsoport szerinti tematikus programokkal lehet elérni - tette hozzá.

Kimaradt?