Tóth Endre régészprofesszor: csak legenda a dákoromán kontinuitás

Mit sugall a dákoromán kontinuitás elmélete, melyek az elméletek, amelyek ellentmondanak ennek a nemzetépítő jellegű tannak, mi történt Dáciában, a Római Birodalom e szélső és állandóan problémás provinciájában? Erről a témáról értekezett Marosvásárhelyen a Bernády Házban Tóth Endre régész, egyetemi professzor.

Nagy érdeklődés fogadta a Kós Károly Akadémia A Kárpát-medence népei című új történelmi sorozatának második rendezvényét, amelynek témája a dákoromán kontinuitás elmélete volt.

Tóth Endre, a Római Birodalom Dácia provinciájának kutatója úgy tárta a hallgatóság elé ezt az elméletet, mint egy 500 éve fennálló legendát, amely mindenféle tudományos alapot nélkülöz. A román kutatás szerint a birodalom bukása után az őslakos dákok maradtak, főleg Erdély területén és továbbéltek, átvéve a rómaiak szokásait, nyelvét, vagyis „romanizálódtak”.  „E szerint az elmélet szerint, amikor Dáciában a Római Birodalom megszűnt, a lakosság továbbra is ittmaradt, tehát, akik itt laknak, a románok, kezdettől fogva, mindig is ezen a területen laktak” – vázolta a kontinuitás-elmélet lényegét a szakember. A 15-ik század végén, Mátyás király idejében az immár újlatin nyelveket beszélő utazók meglepve fedezték fel, hogy a parasztok az övékhez hasonló nyelvet beszélnek. A Mátyás király udvarában tartózkodó történész, Bonfini úgy vélekedett, hogy ha itt valamikor Dácia volt és dákok éltek, akkor ezek az emberek a dákok leszármazottai. Ez a hiedelem tovább élt ötszáz éven át, anélkül, hogy tudományosan is lehetett volna bizonyítani.

Az előadó ismertette a Római Birodalom civilizációs törekvéseit, annak a „hódításnak” az eredményeit, amely mind a mai napig érezteti hatását. A rómaiaknak köszönhetjük például azt, hogy latin betűkkel írunk, az ő érdemük a tégla, a malter használata, ahogy az úthálózatok, a vízvezetékek is.

A birodalom az óceántól a Balkánig tartott, a rómaiak szomszédaikkal is próbáltak jó viszonyt ápolni, amely elsősorban egymás meg nem támadását, illetve szükség esetén segítségnyújtást jelentett. A hiedelemmel ellentétben kevés területet hódítottak meg háború révén, a legtöbb térséget az ott lakó népekkel, törzsekkel kötött megállapodások alapján kebelezte be a római birodalom. A légiók csak akkor háborúztak, ha megtámadták őket – ecsetelte a történész az összefüggéseket, hogy miért is vált Dácia a birodalom egyik provinciájává. A dák király, Burebista, később pedig Decebal is folytonos kellemetlenséget jelentett a rómaiakra nézve, Traianus ezért is döntött a dák nép leszámolásáról, a dák királyság megszüntetéséről, annak a Római Birodalomba való beolvasztásáról.

A romanizáció hosszú folyamatában a magasabb életszínvonalat, a jobb életet könnyűszerrel vették át az őslakosok, amelynek végén feladták saját nyelvüket és átvették a népi latin nyelvet. Ám a dák őslakosság romanizációjára nincs bizonyíték Dacia területén, ez ugyanis a kutató szerint Makedóniában történt meg, miután Erdély területéről már a 250-es években megindult a katonaság kivonása, azzal párhuzamosan pedig a lakosság kitelepítése is a mai Makedónia területére, ahol a rómaiak létrehoztak egy Dacia Nova nevű provinciát.

A római-kori temetők feltárásától ódzkodott a román történelemkutatás, holott ezek feltárására igen nagy szükség lenne – mutatott rá Tóth Endre, aki szerint a dák őslakosság helyben maradására, valamint az itteni romanizációra nincs bizonyíték. Daciából körülbelül 3000 felirat ismert a Római Birodalom idejéből. Ezeknek mindössze a 2,5 százaléka őriz dák-trák eredetű neveket, ami szerint elenyésző lehetett a dák etnikum aránya. Míg például Ausztria területén a kelta névanyag 27 százalékra becsülhető.

A románság kialakulása a Dunától délre történt, a régészeti leletek alapján semmi sem igazolja a dákó-román kontinuitás elméletét – hangsúlyozta. A történész számára nem politikai kérdés, hanem tudományos vita tárgya, ám Bonfini óta hitvallásként él ez az elmélet.

Kimaradt?