Esterházy Péter a kolozsvári színpadon


-A A+



A Kolozsvári Állami Magyar Színház vendége volt a jelenkori magyar irodalom egyik legismertebb személyisége, Esterházy Péter. A Kossuth-díjas író „Én vagyok a Te” című drámáját a kolozsvári magyar társulat mutatta be felolvasószínházi formában, majd Visky András beszélgetett a szerzővel a színház stúdiótermében.

Az Ószövetség első parancsolatának (Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyenek néked más isteneid énelőttem) tematikájára íródott drámát az anyaországban már többször bemutatták, Kolozsváron azonban premiernek számít, annál is inkább, mert a tapsrenden maga a szerző is meghajolt a közönség felé. Az Úr (vagy Apa, vagy élete végét járó, hólapátoló öregember) szerepében Orbán Attila, a Királynő (színésznő) alakjában Csutak Réka, a szolgálólányt, Amált megformáló Györgyjakab Enikő, a Fiú szerepében Buzási András, az angyalok kara (Imre Éva, Sigmond Rita, Marosán Csaba, Vatány Zsolt), no meg az írói utasításokat tolmácsoló moderátor-főhopmester, Kántor Melinda széken ülve, példányra szegezett tekintettel is fergeteges élményt tudott nyújtani a Stúdiótermet megtöltő közönségnek.

A felolvasószínház után Visky András, az előadás rendezője beszélgetett Esterházy Péterrel. „A színház arra tanított meg, hogy mennyire más a státusa a leírt és a kimondott szónak” – mondta a szerző, aki szerint a színpadon a szövegnél sokkal fontosabb a színészi jelenlét. Visky az Én vagyok a Te kolozsvári produkciójának próbafolyamatáról beszélt: „úgy döntöttünk, hogy nem értelmezzük a szöveget, hanem zenei anyagként kezeljük. Elképesztően izgalmas volt a nemtudás felől megközelíteni – nem beszéltünk a figurákról, sem a köztük levő viszonyokról, ahogy ezt a színházban szokás csinálni az első olvasópróbán. Kottaként használtuk a szöveget és minden jelentést a hangzásból próbáltunk kinyerni.”

Visky drámába illő kijelentést tett Esterházynak: „A te darabjaidnak semmi közük a magyar drámairodalom történetéhez, ami azt is jelenti, hogy esélytelenek.” Az író könnyedén vette a csapást, „a képességeim a képességeim hiányából fakadnak” – vélekedett, hozzátéve, hogy valóban zenei motívumokként képzeli el a szövegeit, és soha nem törődik a pszichológiával. „A hiányt viszont komolyan gondolom”, tette hozzá.

A színházat azért kedveli nagyon, mondta a meghívott, mert ez az egyetlen műfaj, ahol a szerző nem teljesen magányos (mint mondjuk versírás vagy regényírás esetében), hanem számíthat mások segítségére. Ezt aztán ki is használja, ismerte be Esterházy, és nem foglalkozik a technikai részletekkel - a rendező vagy a díszlettervező hogy oldja meg azt az utasítást például, hogy „nagy hal átúszik a színpadon”. Vagy: „Jobbról Apafi Mihály, balról ezer török”. – Oldják meg! – tette hozzá kedélyesen az író.

Az Én vagyok a Te darabot a Tízparancsolat tematikájú meghívásos pályázatra írta Esterházy, és Visky tréfálkozva felvetette, hogy talán bunda van a dologban, mivel az író pont az első parancsolatot kapta, azt, amelyik a legjobban illik hozzá: öndefiníciós, történet nélküli parancsolat, ami ráadásul magában hordozza Esterházy folyamatosan visszatérő motívumát, az apa-fiú viszonyt, ami ebben a drámában tragikus véget ér. Ugyanakkor erőteljesen politizáló is ez a darab. „A színház a legpolitikusabb műfaj”, állítja az író, aki szerint a mai Magyarországon nem aszerint sorolják ideológiai kategóriákba az embereket, hogy „ki mit gondol”, hanem, hogy „hova tudják vagy hova nem tudják tolni”.

„Ha megnézzük, hogy milyen szellemi mozgás van Magyarországon, akkor a konzervativizmusnak a paródiáját látjuk, de nem nagyon van ez másképp a baloldallal vagy a liberális oldallal sem” – vélekedett Esterházy Péter, megtoldva gondolatát azzal, hogy a magyarországi kulturális és közélet visszalépett az önsajnálat és a „nem mi tehetünk róla” hagyományához. „Ez a belpolitikában is jól működik”, tette hozzá.

Esterházy a magyarok természetes elszigeteltségéről is kifejtette véleményét, amelynek egyik oka, hogy az ország kicsi méretei miatt nagyon hamar idegen területre, idegen emberek közé kerül a magyar ember, például egy vonatút során. „Ez egy orosszal nem fordulhat elő” – szögezte le. Emiatt a világról mint idegenségről nagyon erős, valósággal érzéki tapasztalatunk van nekünk, magyaroknak, és ha visszanézünk az irodalomtörténetre, folyamatos dallamként követhetjük nyomon ezt az idegenség-tudatot. A provincialitás nem a nívótlanság, vallja Esterházy, hanem a félelem. Az az elképzelés, hogy ha mindent bezárunk magunk körül, lehúzzuk a zsalukat, és magunk között maradunk, akkor majd jobban eligazodunk. És ez megint két kérdést vet föl: hogy ki a „mi”, és hogy ki a „nem-mi”?

Az író úgy látja, hogy „egy könyvnek annyi arca van, ahány nyelvre lefordítják.” Nos, eszerint Esterházy Péter műveinek rengeteg „arca” van: könyvei eddig angol, bolgár, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, horvát, japán, lengyel, lett, német, norvég, olasz, orosz, portugál, román, spanyol, svéd, szerb, szlovák, szlovén, török nyelven jelentek meg a magyar mellett.

A kolozsvári beszélgetés záróakkordjaként a szerző az Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változat című, idén megjelent regényéből olvasott fel egy részletet. 

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X