Magyar színházi terepek az egyéves Játéktérben

Helyszínekből és történetekből kifogyhatatlan Kárpát-medencénk színházi vállalkozásait járja körül a Játéktér második évfolyamának őszi száma, amelyet szerdán a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban is bemutatnak. A negyedévenként megjelenő színházi folyóirat egyben megjelenésének első évfordulóját is ünnepli.

Akár egy szlovéniai magyar vándortársulat előadásáról számol be, amely a lendvai párezer fős potenciális közönségen kívül a környék magyar lakosságát is kiszolgálja, akár egy szerbiai tanyaszínházról, akár egy hármas koprodukcióról, amely a szovjet-csehszlovák határ által kettévágott falu lakóinak évtizedek óta tartó drámájáról beszél – az erdélyi olvasó közel érzi magához a Játéktér őszi kiadványának „szereplőit”. Szereplőkön itt nemcsak színészeket értek, hanem társulatokat, produkciókat, feldolgozott helyzeteket, de még a cikkek szerzőit is, akik felvállalt szubjektivitásukkal vágnak rövidített ösvényt közénk és az egy-két határon túl működő, mégis oly ismerős művészi törekvések közé.

Az immár első születésnapjára készülő Játéktér kritikát közöl a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) abszolút kedvencéről, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház hét órás Sirályáról is, valamint egy másik nagyon fontos színházi kísérletről, ami szintén Szerbiában született meg: Béres Márta One-Girl Show-járól, ami „önelbeszélés”, az „én” színrevitele, amelyben a színész odáig megy, hogy adott pillanatban magát a nézőt is eljátssza. Csupa olyan előadás, amelyekért erős vágyódást érzek, hogy - többszáz kilométernyi utat is legyűrve - láthassam őket.

A virtuális térben játszódó, on-line színház egy másik olyan kezdeményezés, amelyről a Játéktérből értesültem először, és talán nem csak jómagam vagyok így vele: Adorjáni Panna „Színház a laptopomban” című írása egy olyan produkcióról számol be, amely teljes egészében (a próbafolyamatot is beleértve) Skype-on zajlott, egyes előadói soha életükben nem találkoztak személyesen. Nem más ez, amint a szerző is találóan megfogalmazza, mint a színház túlélési stratégiája, annak az alkalmazkodóképességnek az – egyik – megnyilvánulása, amely révén a valóság legkülönbözőbb elemeit építi magába, hogy fennmaradhasson.

Interjút olvashatunk a csíkszeredai származású Rusz Mónikával, a párizsi Compaigne des Inachevés társulat alapítójával, valamint Gyarmati Kata dramaturggal, akinek ezúttal másik profilját is megismerheti a színházkedvelő, hisz ő a lapszám végén olvasható „társadalmi abszurd” dráma, a Happy hours szerzője. Az őszi lapszám további cikkeiről itt tudhatnak meg többet. 

A fennállásának első évfordulóját ünneplő Játéktér bemutatójára szerdán délután 5-től kerül sor a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?