Román nyelvű könyv jelent meg a Kultúrpalotáról

A 100 éves marosvásárhelyi Kultúrpalota Kistermében, a Bernády Napok apropóján mutatták be október 24-én, csütörtökön a Megyei Múzeum és a Bernády Alapítvány közös kiadásában megjelent Marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908–1913 album román változatát. A szakmai kiadvány bemutatóján Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának elnöke, Ciprian Dobre, Maros megye tanácsának elnöke, Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója, illetve Cornel Sigmirean egyetemi tanár  szólaltak fel.

„Mi a Bernády alapítványnál már 1992 óta azt hangoztatjuk, hogy Bernády György neve és öröksége összeköti a marosvásárhelyi magyar és román közösséget, ennek a könyvnek a megjelentetése pedig arra buzdít minket, hogy jobban odafigyeljünk egymásra, jobban megismerjük egymást, és akkor van esély arra, hogy azok a konfliktusok, amelyek a történelem során a két közösséget elválasztották egymástól, eltompuljanak, elévüljenek az emlékezetünkben”  - fogalmazott Borbély László a könyvbemutatón. Az alacsony érdeklődésre való tekintettel hozzátette, sajnálja, hogy Bernády épített örökségét a marosvásárhelyi román közösség nem tekinti magáénak, de épp ezért folytatni fogják a munkát, a hasonló események megszervezését mindaddig, amíg mindenki számára világossá válik, hogy Bernády György egy erős kapocs a kéz közösség között. „Előbb-utóbb mindenki meg kell értse, hogy   Bernády György hagyatéka az egész város büszkesége, és senki nem tagadhatja le azt, amit ő száz évvel ezelőtt létrehozott” - hangsúlyozta a Bernády György Alapítvány elnöke. Hozzáfűzte, reméli, hogy a jövő évben többen jelen lesznek majd ezeken a rangos eseményeken, majd köszönetét fejezte ki Maros megye tanácselnökének, Ciprian Dobrenek, aki politikai hovatartozást és pártokat félretéve, felkarolta a Marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908–1913 album román nyelvű változatának a létrejöttét.

A könyvbemutatót csütörtök este hagyományosan tárlatnyitó követte: idén a marosvásárhelyi közönség egy fiatal szovátai festőművész, Kuti Botond alkotásait ismerhette meg.

A Bernády Napok keretén belül, ma, október 25-én, pénteken 18 órakor a Kultúrpalota nagytermében a Bernády-emlékplakettet adnak át, majd Balázs Fecó és a Korál együttes rendkívüli koncertje zárja az eseménysort. A koncertre a belépés ingyenes. Helyjegyek a Bernády Házban október 14-től 10-17 óra között igényelhetők.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?