Mi volt: tánc- és mozgásszínházi előadás a Figuránál

Október 21-én, hétfő este 7 órától a Figura Stúdió Színház stúdiótermében lehet megtekinteni a MI VOLT című tánc- és mozgásszínházi előadást, mely az Örökség Egyesület és az Udvarhely Táncműhely közös produkciója. A 2012 óta tartó együttműködés célja fiatal koreográfusok támogatása, kiselőadások létrehozása, forgalmazása. A Trilógia projekt után, amelynek keretében egy év alatt három előadás került bemutatásra, most e negyedik produkciót Antal József koreográfus jegyzi.

Az előadás tematikája a párkapcsolatok közötti viszonyok, az emberi viselkedési formák, önmagunkról a környezetünk felé mutatott, felszínes kép megrajzolása, és mindezek nagyító alá helyezése. A jelen időben támadó, ki nem mondott gondolataink, be nem teljesült vágyaink, leplezett tulajdonságaink felszínre törése, fantáziáink képi megformálása, mozdulatokba való öntése újszerű mozgásnyelv létrehozásához kínál lehetőséget.

A jegyek ára 10 lej, megvásárolhatók munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt egy órával a színház előcsarnokában. Helyfoglalás a 0752-227-751-es telefonszámon. Az előadás időtartama 42 perc.

Előadók, alkotók:

Bloj Mihai, Deák Orsolya, Györfi Csaba, Pál Alíz, Madaras Zoltán, Ruszuly Ervin, Zaiba Anikó

Koreográfia: Antal József

 

Kimaradt?