Tűzijátékkal érnek véget a Kolozsvári Magyar Napok

A hivatalos kiértékelésnek még nincs itt az ideje, de az statisztikai adatok nélkül is látható, hogy az idei Magyar Napokra még a tavalyinál is többen voltak kíváncsiak.

Tegnap, vasárnap este a nagyszínpad előtt szabaddá tett hely szűkösnek bizonyult a táncosléptű közönség számára: a Szent István-napi Nemzetközi Néptánctalálkozó gálája után ugyanis óriás táncház alakult ki a Főtéren, profik és műkedvelők, egykori és jelenlegi táncházasok egy ritmusra ropták.

A mulatság egyben születésnapi is volt: Kolozsvár most ünnepelte városi rangra emelésének 696. születésnapját. A Törley pezsgőgyárnak köszönhetően, az évszámhoz hűen, 696 üveg pezsgővel ünnepelt a Farkas utcában összegyűlt tömeg.

Gergely Balázs köszöntő beszédével nyitotta meg a rendezvényt, majd ezt követően büszkén hívta színpadra a központi szervezőcsapat néhány tagját.

Horváth Anna alpolgármester asszony megköszönte a szervezőknek a fáradhatatlan munkát, majd a Farkas utcai árusok léptek színpadra, akiknek a Kolozsvári Magyar Napok szerbezőcsapata külön-külön egy-egy emléklappal köszönte meg az egész heti színes tevékenységet.

Ma, az egyre nagyobb sikernek örvendő rendezvénysorozat idei kiadásának utolsó napján Szent István és az Államalapítás ünnepe előtt tiszteleg Kolozsvár. Délután fél 5-től Szent István-napi búcsú kezdődik a Dónáth úti Szent István templomban, majd 5-kor a Bácsi-torokban meggyújtják a Magyar Szolidaritás Tábortüzét. Este 7-től pedig, Erdélyben premierként, bemutatják a Zrínyi 1566 című szuperprodukciót. Moravetz Levente szövegíró-rendező rockoperája a szigetvári hőst és a történelmi csatát eleveníti fel, több mint 120 szereplő felvonultatásával.

Mindennapi kenyerünk: több mint tízezer lej gyűlt össze                          A Református Telefonos Szeretetszolgálat három és fél napon át gyűjtött kenyérre a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Mindennapi kenyerünk program keretében 1.209 személy adományából 10.059 RON, 5.800 HUF, 21 Euró, valamint 5,5 UAH (Ukrán hrivnya) gyűlt össze, melyet az elkövetkező egy évben kenyérvásárlásra fordítanak. A kenyeret kis jövedelműek, nagycsaládosok, munkanélküliek között osztják szét. Kenyértámogatásért péntekenként 15 és 20 óra között jelentkezhetnek a rászorulók a Református Telefonos Szeretetszolgálat 0264 - 56 56 56-os telefonszámán.

Kimaradt?