Pénteken kezdődik a 15. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Kolozsváron már másfél évtizede az Államalapítás ünnepe körül szervezi meg a Heltai Gáspár Alapítvány a Szent István-napi nemzetközi néptánctalálkozót. Idén a Kolozsvár környéki falvakat is bevonó rendezvénysorozat pénteken, augusztus 16-án veszi kezdetét a népviseletbe öltözött résztvevők felvonulásával Mákón, Zsobokon és Gyaluban, majd Válaszúton este fél 9-től gálaműsorral örvendeztetik meg a közönséget. Kolozsváron szombaton, vasárnap és hétfőn is déli 12 és 13 óra között tértánccal és utcai felvonulással mutatják be viseleteiket, zenéjüket, táncaikat a meghívottak. A főleg kisebbségi népcsoportokat képviselő együttesek kedden este 9-kor, ünnepi zárógálával búcsúznak majd a kincses város főterén.

Program:

2013.08.16. – péntek

19.00 - Népviseleti felvonulás és gálaműsor - Mákófalva, Zsobok, Gyalu

20.30 - Gálaműsor Válaszúton

2013.08.17. – szombat

12.00-13.00 - Tértánc Kolozsvár Főterén – a fesztiválon résztvevő együttesek bemutatkozása

17.00 - Népviseleti felvonulás és szabadtéri gálaműsor Magyarfenesen

2013.08.18. – vasárnap

12.00-13.00 - Tértánc Kolozsvár Főterén – a fesztiválon résztvevő együttesek bemutatkozása

15.00 - Népviseleti felvonulás és szabadtéri Gálaműsor Kalotaszentkirályon

17.00 - Népviseleti felvonulás és szabadtéri Gálaműsor Désen

2013.08.19. – hétfő

11.00-11.30 – Fogadás – a résztvevők találkozója Kolozsvár polgármesterével és más hivatalosságokkal

- sétatéri Kaszinó

12.00-13.00 - Tértánc Kolozsvár Főterén – a fesztiválon résztvevő együttesek bemutatkozása

19.00 - Kolozsvári Magyar Napok nyitógálája (Kolozs megyei amatőr néptáncegyüttesek gálája)

- Kolozsvári Magyar Opera

22.00 - Nemzetközi Táncház a Heltaiban

2013.08.20. – kedd

17.00 - Népviseleti felvonulás Kolozsvár központjában

18.00 - Ünnepi Szentmise a Szent Mihály templomban

19.00 - ÜNNEPI ZÁRÓGÁLA KOLOZSVÁR FŐTERÉN

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?