Kolozsvári Magyar Napok: összeállt a program

Kinőtte eredeti kereteit a negyedik kiadásához érkező Kolozsvári Magyar Napok: már nem fér be a szokásos, 7 napos időtartamba, szükség van egy nulladik napra is, hogy a mindenre kíváncsi közönség tagjainak ne kelljen kettészakadni az események egymásraszervezése miatt.  

Augusztus 18-án, vasárnap 11 órától Múló idők címmel kiállítás nyílik a Pata utcai református templom Fehér Galériájában. A kiállítást megnyitja: Ferenczi Miklós tiszteletes és Kalló Márta (EKE).  Az eseményt az Erdélyi Kárpát Egyesület – Kolozsvár 1891 fotóklubja szervezi.

Délben érdemes a Főtér felé sétálni, lehetőleg fényképezőgéppel: a 12 és 13 óra közötti  Tértánc (vagyis a Szent István-napi Néptánctalálkozón résztvevő együttesek bemutatkozása) évről-évre elkápráztatja a járókelőket hang- és színforgatagával.

 További vasárnapi programok:

16.00 Antal Ágota: Barázka – ruhakiállítás

          Helyszín: A haza sólymai galéria (Insomnia Kávéház)

 

17.00 Gy. Szabó Béla: Festmények című kiállítás megnyitója

          Helyszín: Szépművészeti Múzeum

 

18.00 Kolozsvári grafikai iskola – egy nagy nemzedék.

          A kiállítást megnyitja: Tibori Szabó Zoltán és Kántor Lajos.

          Helyszín: Minerva Művelődési Egyesület székhelye

          Szervező: Kolozsvár Társaság

 

18.00 A Sapientia EMTE filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgatóinak munkáiból készült

          KÉP-TÖRTÉNETEK / PHOTO-STORIES című fotóalbum, valamint kiállítás hivatalos megnyitója.

          Részt vesz: dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja, dr. Pethő Ágnes, a média tanszék vezetője,

          dr. Găină Dorel, a média tanszék társult oktatója, valamint Moldován Árpád Zsolt, a Hungarian Human Right Foundation

          kolozsvári munkatársa.

          Helyszín: Sapientia EMTE, Bocskai-ház, Óváry terem

          Szervező: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

A Kolozsvári Magyar Napok teljes programja (amelyen még történhetnek apró változtatások) megtalálható itt.

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?