Öt nagyszínpadi előadás az új évadban a Csíki Játékszínnél

Az előző évekkel ellentétben a 2013/14-es évadban öt nagyszínpadi előadással várja közönségét a Csíki Játékszín társulata. Parászka Miklós színházigazgató szerint a társulat teljesítőképessége ezt most lehetővé teszi. Az ősszel kezdődő új évadban bemutatják Nyikolaj Vaszilijevics Gogol A revizor című komédiáját, Parászka Miklós színházigazgató rendezésében, Müller Péter A vihar kapujában című bűnügyi drámáját, Kövesdy István rendezésében, valamint Neil Simon: A napsugár fiúk vígjátéka is műsorra kerül szintén Parászka Miklós rendezésében.  Emellett műsoron lesz Somogyi Szilárd rendezésében Ábrahám Pál híres operettje, a Viktória, valamint Kodály Zoltán Háry János című daljátéka a Csíki Játékszín és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes közös produkciójaként, Szabó Emese rendezésében, Szűcs Gábor koreográfus közreműködésével.

Az idei Mecénás bérlet ára 350 lej, amelynek megvásárlásával bárki a színház hivatalos támogatóinak körébe lép, az öt előadásra feljogosító felnőtt bérlet 65, míg a diákoknak és nyugdíjasoknak 45 lejbe kerül – tájékoztatott a színházigazgató. Emellett a Csíki Játékszín a következő évadtól ismét kínál mesebérletet a 6-13 éves korosztály számára, amely három gyerek-előadásra érvényesítve 15 lejbe, míg négy előadásra 20 lejbe kerül.

A színház vezetősége ugyanakkor felhívja az érintettek figyelmét, hogy a tavalyi bérletesek helyeit szeptember 20-ig tartják fenn. Az új bérletek augusztus 1. és október 1. között válthatók ki a színház jegypénztárában munkanapokon 10-13, valamint 17 és 19 óra között.

Kimaradt?