Winkler Gyula: a nyomtatott magyar szó pótolhatatlan a szórványban

Az Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében megjelenő magyar nyelvű polgári napilap, a Nyugati jelen idén A sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címmel szervezte meg szombaton a 2013-as sajtónapot. Az aradi Jelen Házban tartott megnyitón beszédet mondott Böszörményi Zoltán, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei elnöke és Winkler Gyula EP-képviselő.

"Nemcsak a szórvány, a Bánság és a Körösök vidéke számára fontos a magyar nyelvű napilap tevékenysége, hanem európai jelentőségű is - kezdte köszöntőbeszédét Winkler Gyula, méltatva a Nyugati jelen regionális jelentőségét, identitásmegőrző szerepét, majd hozzátette, ez abból is kiderül, hogy az RMDSZ a Dél-tiroli Néppárttal és a FUEN-nel közösen kialakított, kisebbségi tematikájú Európai Polgári Kezdeményezés egyik nagyon fontos célkitűzése éppen a kisebbségi sajtótermékek támogatására, pozitív diszkrimináció biztosítására irányul". A következő hetekben várják az Európai Bizottság válaszát a kezdeményezésre. "Reményeink szerint ősszel beindulhat az egy millió aláírás összegyűjtése, amely nyomatékosítani fogja az európai kisebbségek azon igényét, hogy az őshonos nemzeti közösségek részesüljenek megfelelő szintű európai odafigyelésben” – mondta Winkler Gyula.

A nyomtatott magyar szónak el kell jutnia minden magyar családhoz a szórványban is, és bár fontosak az online publikációk, hiszen a modern kommunikációs eszközök mindenütt teret nyertek, azzal is tisztában kell lennünk, hogy a szórványközösségekben a nyomtatott sajtótermékeket nem lehet pótolni – hívta fel a figyelmet Winkler.  A konferencia szakmai előadásokkal és a részvevők hozzászólásaival folytatódott.

 Az Alföld című napilap első számának 1861. augusztus 1-jei megjelenése 140. évfordulója alkalmából került első alkalommal megrendezésre az Aradi magyar sajtó napja. Ezt azóta minden évben megszervezik a Jelen Házban.

Kimaradt?