Szárhegyi Zenei Napok Szent István király jegyében

Gyergyószárhegyen, a Lázár kastélyban idén először zenei napokat tartanak augusztus 24-én és 25-én. A nyitónapon a szárhegyi gyökerű Ferencz Éva színész, énekes "Idvezlégy bódog Szent István királ" című előadóestjét hallgathatja meg a közönség.

A művész az azonos címmel 2000-ben megjelent CD-jéről és a Kájoni-Kódex darabjaiból válogatott népi imádságokat, Mária-siralmakat és verseket az estre, amely a Pro Arte et Natura (PAN) Alapítvány és a szárhegyi Kájoni Akadémia Alapítvány közös rendezésében valósul meg. Az eseményt a Bethlen Gábor Alap támogatja - mondta a PAN alapítvány képviseletében Lipthay Erzsébet az MTI-nek.

A program augusztus 25-én a ferences templomban folytatódik. Ott nyugszik Kájoni János (1629-1687) erdélyi születésű, román családból származó ferences szerzetes, a kolostor egykori házfőnöke, a Kájoni Kódex, az erdélyi egyházi zenei és liturgikus gyűjtemény alkotója. A híres pap maga is szerzett énekeket és gyűjtötte azokat. Nyomdaalapító volt és Csíksomlyón először a Cantionale Catholicum című, maga által szerzett énekeskönyvet nyomtatta ki.

Ferencz Éva énekével járul hozzá a miséhez, majd Csergő Ákos kántorral Kájoni-énekeket tanít a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában Szárhegyen élő gyermekeknek.

A román törvények szerint 2010-ben a szárhegyi Lázár kastély tulajdonjogát visszaadták a Lázár-leszármazottaknak. Lipthay Antal, az egyik leszármazott, a Lázár Kastély Egyesület alapítója az MTI-nek hangsúlyozta: "A szárhegyi kastélyból több mint fél évezred néz ránk. Nem fordíthatunk hátat őseinknek, akik fáradhatatlanul szolgálták Erdélyt, erősítve identitását. A szárhegyi Lázárok leszármazottjának nincs más tennivalója, mint Székelyföld történelmét, hagyományait, kultúráját és a székely népet szolgálni".

A kastély szeptember 8-ig Hargita Megye kulturális intézményeként működik nemzetközi képzőművészeti alkotótáborral, amelyet a szervezők civil összefogással bővítenek zenei eseménnyel  - tette hozzá Lipthay Erzsébet.

Kimaradt?