Forgatag és pörgeteg a messzire szakadt vásárhelyieknek

„A Vásárhelyi Forgatagnak az a célja, hogy egy olyan rendezvénysorozatot kezdjen el, amely felrázza, összefogja a marosvásárhelyi magyar közösséget. Ezt a felrázó, összefogó együttlétet színesítenénk az Előadás-forgataggal” – mondta a programrész felelőse, Novák Csaba Zoltán a Vásárhelyi Forgatag sajtótájékoztatóján. A nyárutóra időzített rendezvényen az Előadás-forgatag mellett Könyv-forgatag, Téka forgatag is lesz, és először szervezik meg a Marosvásárhelyiek Világtalálkozóját.

Előadás-forgatag a múlt és a jövő jegyében

A Borsos Tamás Egyesület társszervezésében zajló rendezvényeken, előadássorozatokban olyan kérdéseket szeretnének bemutatni, a szélesebb nyilvánosság bevonásával megvitatni, amelyek ugyan a múltra vonatkoznak, de meghatározzák a város magyar közösségének jövőképét, identitástudatát.

Az Előadás-forgatag két típusú rendezvénysorozattal készül:

1. A marosvásárhelyi Kultúrpalota Kistermében neves helyi és magyarországi történészek tartanak előadásokat a marosvásárhelyi és az erdélyi magyarság történetének egy-egy érdekfeszítő kérdéséről. Spielmann-Sebestyén Mihály A marosvásárhelyi zsidóság címmel tart előadást, kivételes helyszínen, a marosvásárhelyi zsinagógában. Az előadás a város múltjának, kulturális örökségének egyik fontos mozzanatát mutatja be, a város egykori zsidó lakosságának történetét, hozzájárulását Marosvásárhely gazdasági-kulturális fejlődéséhez. Pál Antal Sándor Székelyvásárhelytől Marosvásárhelyig. Székelyek és városi polgárok Marosvásárhelyen címmel tart előadást, amelyben a marosvásárhelyi magyar közösség egyik legaktuálisabb problémájának, a Székelyföldhöz és a székelységhez való tartozás gyökereit, hagyományait, aktuális állapotát mutatja be és elemzi. Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai és Kisebbségkutató Intézetének munkatársa Álságos állítások a magyar etnopolitikában című előadásában az anyaország és a határon túli magyar közösségek 1918 utáni viszonyát, az ezt meghatározó nemzetpolitikát elemzi.

2. Az Előadás-forgatag másik rendezvénysorozata az úgynevezett Tematikus városnézés (séta), amely során helyi történészek, művészettörténészek ún. tematikus városnéző sétákat vezetnek a központban. A résztvevők a szakember irányításával egy-egy sajátos, a város arculatát és fejlődését meghatározó történelmi időutazáson vehetnek részt. Ennek során nem csak a műemlék-épületeket veszik számba, hanem szó lesz az azokhoz és a város történetéhez kapcsolódó személyiségekről, eseményekről, kevésbé ismert történetekről is. Középkori sétát vezet Györfi Zalán történész-régész, barokk sétát vezet Orbán János művészettörténész, szecessziós sétát vezet Oniga Erika művészettörténész és ún. szocialista város-sétát vezet Novák Zoltán történész.

„Könyv-pörgeteg”

A Vásárhelyi Forgatag kulturális jellegű rendezvénysorozat, amelyből nem maradhat ki az írott kultúra, éppen ezért két különböző tematikájú könyvvásárra is sor kerül.

A Könyv-forgatag, vagy ahogy a főszervező, Káli Király István nevezi, Könyv-pörgeteg hat-hét könyves standdal és erdélyi magyar kiadványokkal készül. „Megpróbálunk Erdélyen belül is regionális rendszert adni az egésznek: Vásárhelyen megjelent könyvek, Kolozsváron, Székelyföldön megjelent, stb. A kiadókon kívül hívunk olyan kereskedőket is, aki másfajta kiadványokat forgalmaznak. Fontosnak tartom, hogy azok, aki Kilátogatnak a Forgatagba, lássák, hogy mire képes az erdélyi magyar könyvszakma, olyan körülmények között is, amelyek nem kedveznek ennek a szakmának” – fejtette ki Káli Király István.

Forgatag a Tékában

A Teleki Téka programjait szervező Teleki Téka Alapítvány, valamint a Teleki Bolyai Könyvtár tematikus könyvvásárával, könyves gyerekprogramjaival, illetve udvari koncertjeivel színesíti a vásári Forgatagot. Mindezekről a könyvtár vezetője, Lázok Klára számolt be.

A térségben egyedi Történelmi Könyvek Vásárát augusztus 29–31. között szervezik meg a Téka barokk udvarán. „Úgy véljük, Teleki Sámuel örökségének ez is része: mindenkoron megtartani az erdélyi közönséget a könyvek bűvöletében, lehetőséget teremteni akár könyvvásárok által is a legújabb történelmi kutatási eredmények, történelmi múltunk feldolgozásait a közösséggel” – mondta Lázok Klára. A rendezvényre romániai magyar és román kiadókat, illetve magyarországi kiadók forgalmazóit hívták meg. A vásár mindenkinek szól, akit a történelem egy kicsit is érdekel, vásárosaink standjain egyaránt megtalálhatóak lesznek a legfrissebb szakkönyvek, a történelmi témájú szépirodalom és az albumszerű történelmi tárgyú ismeretterjesztő könyvek.

A gyerekek könyves bűvöléséről sem feledkezik meg a Teleki Téka, csütörtökön és pénteken 16 órától meseolvasásra és játékra várják a kisiskolásokat, pénteken és szombaton 11 órától pedig 5-8. osztályosok próbálhatják ki a papírmerítést és linómetszést a Téka restaurátora, Márton Krisztina segítségével.

Esti koncertjeik ugyancsak a könyv-irodalom-Teleki Téka népszerűsítése köré szerveződtek. Csütörtökön este 20 órától a Kővirág koncertjére várják a közönséget, pénteken 20 órától pedig a Nagy István kórus 16-18. századi kórusművei adják majd vissza a Teleki Téka könyvei által is hordozott hangulatot.

Hazahívják a marosvásárhelyieket

Az első alkalommal megszervezendő Marosvásárhelyiek Világtalálkozójáról a főszervező, Kirsch Attila beszélt. Rámutatott, hogy a nemrég közzétett népszámlálási eredmények függvényében tényleg szükségesnek látja, hogy hazahívják a rengeteg nagyvilágba szakadt marosvásárhelyit.

Az első alkalommal megszervezett világtalálkozón a hazaérkezőket és az itthon élő marosvásárhelyieket ünnepi műsorral köszöntik, amelynek házigazdája Nagy István színművész lesz. A város múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélnek majd jeles marosvásárhelyi közéleti szereplők, de időt és helyet biztosítanak a felszólalni, élményeiket megosztani kívánó hazatérőknek is.

A Kultúrpalota 100 éves évfordulója előtt tisztelegve Molnár Tünde orgonaművész előadását is hallhatja a közönség. Szombat este Kocsis István: A tér című Bolyai monodrámát láthatják, Sebestyén Aba előadásában. A Világtalálkozó alkalmából minden látogató egy emléklapot is kap ajándékba. Az ünnepi műsoron és előadásokon jelbeszédes tolmácsolást is biztosítanak a hallássérült résztvevők számára.

Az érdeklődők augusztus 15-éig jelezhetik részvételi szándékukat a marosvasarhely.vilagtalalkozo@gmail.com e-mail címen vagy a https://www.facebook.com/marosvasarhelyiekvilagtalalkozoja oldalon.

Az augusztus 28. és szeptember 1. között zajló rendezvény újdonságait a www.forgatag.ro honlapon lehet és érdemes követni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?