Milyen Kolozsvár madártávlatból?

 A Szent Mihály templom tornya Erdély-szerte a legmagasabb, a kereszttel együtt 80 méter, de bármennyire is csalogató, csak ritka alkalmakkor enged fel látogatókat a plébánia. Ilyen alkalom a Kolozsvári Magyar Napok augusztus 15–21. között.

szentmihaly templomtorony

Az érdeklődőket naponta 10 és 16 óra között fogadják, illetve szerdán 11 és 17 óra között a tíz évesnél kisebb gyerekeknek is szabad lesz felmászni a toronyba, természetesen csak felnőtt kísérettel.

Bár a lépcsők egészen magasra vezetnek, a kereszt alatt egy méterrel található ablakig, ezúttal csak az első szint teraszáig lehet felmenni, a harangok melletti erkélyig, de a 60 méteres magasságból is lenyűgöző látványt nyújt a madártávlatba kerülő város képe.

Ajánlatos felkészülni a harangkondulás testközeli élményére is, hiszen a harangok minden negyed, fél és háromnegyed órában megszólalnak egyszer, kétszer, háromszor.

A hétfő délelőtti kapunyitáskor népes csoportok álltak a bejáratnál. A csoportokat egyetemisták kísérik, akik most tanulják az idegenvezetést, és két nyelven – magyarul és románul is – ismertetik röviden a szükséges tudnivalókat.

A 19. század közepén átadott tornyot az egyház is szeretné a turisták számára is bármikor látogathatóvá tenni, ennek érdekében azonban egyebek mellett például a bent tanyázó galambok elriasztására is megoldást kell találniuk.

A toronylátogatás programja:

2012. augusztus 13., HÉTFŐ

10.00-16.00     Toronylátogatás – 10 éven felülieknek

2012. augusztus 14., Kedd

12.00-18.00     Toronylátogatás – 10 éven felülieknek

2012. augusztus 15., Szerda

10.00-16.00     Toronylátogatás – 10 éven felülieknek

2012. augusztus 16., Csütörtök

12.00-18.00     Toronylátogatás – 10 éven aluliak is felnőtt kísérettel

2012. augusztus 17., Péntek

10.00-16.00     Toronylátogatás – 10 éven felülieknek

2012. augusztus 18., Szombat

10.00-16.00    Toronylátogatás – 10 éven felülieknek, 10-12 óráig 10 éven aluliaknak szülői felügyelettel

2012. augusztus 19., Vasárnap

10.00-14.00     Toronylátogatás – 10 éven felülieknek

Kimaradt?